Nemrég felröppent a pletyka, hogy Kulcsár Edina hajszalonjai közül az utolsó is végleg bezárta kapuit. Akkor sokan arra gyanakodtak, hogy beletört a bicskája a vállalkozásba, de a sztáranyuka most tiszta vizet öntött a pohárba. Mint kiderült, a búcsú csak ideiglenes volt, a Borsnak azt is elárulta, hogy miért.
Bár kezdetben hatalmas sikernek örvendettek a BraidMe and More szalonok, a rajongók egy idő után arra lettek figyelmesek, hogy az üzletek sorra zárnak be. Végül úgy tűnt, a Lechner Ödön fasoron található hajfonoda sem fogad már többé vendégeket, de most kiderült, ez hatalmas tévedés.
Szó sem volt bezárásról, csak fel lett újítva a szalon, illetve készültünk a nyári szezonra, ami miatt a nyitvatartásunk is megújult. Eredetileg csak szerdától szombatig voltunk nyitva, akkor is rövidítetten, de most, hogy jön a fesztiválszezon, a nyaralások, újra teljes gőzzel megyünk
– kezdte Edina.
„Kecskeméten is van még egy üzletünk, és az ottani tulajdonossal karöltve csináljuk most ezt a szalont is, mert egyedül, a gyerekek mellett ezt nem tudnám megoldani. Ági személyében egy hatalmas segítséget kaptam, és nagyon jól tudunk együtt működni” – magyarázta az új felállást.
Az persze igaz, hogy a Victor Hugo utcai szalon már nem üzemel, ám ennek is már bőven több mint egy éve. G.w.M felesége most arról is mesélt, hogy ennek mi az oka.
A Victor Hugo utcai üzletet valóban visszaadtuk, de annak is már másfél vagy két éve. Ott mindössze annyi történhetett, hogy a tulaj valószínűleg nem vette le a táblákat, de ez abszolút nem új keletű. Az is azért történt, mert arra már végképp nem volt időnk. Mi nagyon a külkerületben lakunk és egész egyszerűen nem tudtunk oda bejárni a gyerekek mellett. Annyira sok időt és energiát igényelt ez folyamatosan, hogy jobbnak láttuk, ha Budapesten csak egy üzletet hagyunk meg
– fejtette ki.
„De ettől függetlenül jól megy az üzlet, nagyon szeretik, sőt most már tulajdonképpen fodrászat lettünk, mert hatalmas igény volt rá. Az pedig, hogy nem posztolok folyton róla, nem azt jelenti, hogy gond van, egyszerűen csak megy magától, az én nevem és arcom nélkül is” – tette még hozzá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.