Élete legjobb döntésének tartja a népszerű előadó, hogy pár éve a Duna mellé költözött. Varga Viktor énekes annak ellenére is ezt mondja, hogy egyszer már súlyos árat fizetett a folyó áradásakor, ami bármikor újra megtörténhet. De szerinte a sok jó, amit a Duna ad, kárpótolja őt a veszteségekért.
Már igazán megszokhattuk, hogy az énekes mindig tud újat mutatni. Varga Viktor hol meztelenségével, hol éjszakai, furcsa szokásaival hökkenti meg az embereket, de nomád életmódja sokaknak nagyon tetszik. Az előadó pár éve a Duna árterébe költözött, ahol egy fára épített jurtája és egy kétszintes, most már megerősített otthona van. Viktor saját bevallása szerint mindig is vízi gyerek volt, imád úszni, kajakozni és most újabb hobbit talált magának, egy barátjával aranymosónak álltak és nagy örömükre, találtak is, ha nem is rögöket, de arany törmelékeket, amiről az énekes több videót is posztolt Instagram sztoriban.
Az énekes mindig tesz róla, hogy írjanak róla az újságok. Legutóbb azt találgatta mindenki, hogy Varga Viktor párja az exe-e. Mint arról korábban írtunk, a szerelmi bánatban és depresszióban szenvedő előadó januárban Bali felé utazva a reptéren megismerkedett egy szőke nővel, aki aztán az útitársa lett az egzotikus országban. De később nem mutatkozott vele, egészen múlt hétig, amikor együtt koriztak a Balatonnál.
Tavaly több cikk is foglalkozott azzal, hogy érdemes-e a Dunában aranyat keresni. Az aranymosás ugyanis nem esik a bányatörvény hatálya alá, így sokaknak remek ötlet lenne nekilátni tömegesen aranyat mosni a folyón. Ez hazánkban régebben komoly pénzkereseti lehetőség volt, de mára megcsappantak a lehetőségek a Duna szabályozásával. Az aranymosás technológiája valószínűleg bronzkori eredetű, hazánk pedig egykor gazdag aranylelő helynek számított.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.