Ifj. Richter József őszintén mesélt a magánéletéről a hot! magazinnak.
hot!: Pontosan egy órád van ránk előadás előtt. Ennyire sűrű most az életed?
Ifj. Richter József: Igen, az idei évben kimondottan telített a programom. A cirkusz, a szafaripark és még a saját teendőim is annyi időt elvisznek, hogy már-már azon gondolkodom, talán túl sok mindent vállalok be. Szórakozásra alig jut időm.
hot!: Hány kilométert utazol egy héten?
Ifj. Richter József: Akár ezret is. Attól függ, éppen hol van a cirkusz, heti több napot is ingázom. Napközben a szafari-parkban vagyok Nagykőrösön, vagy Budapesten intézem az ügyeimet, aztán vissza a porondra, mondjuk, Miskolcra vagy Kecskemétre. Az egész országot bejárom, az utakat már csukott szemmel is ismerem.
hot!: Van így egyensúly munka és magánélet között?
Ifj. Richter József: Nem feltétlenül. Mérleg az van, de a nyelve nem mindig a jó irányba billen. De azt mondom: addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Még azt érzem, hogy fiatal vagyok, bírom azt az iramot, amit tíz év múlva már nem biztos. Negyvenéves koromig szeretném elérni a kitűzött céljaimat, utána majd ráérek visszavenni a tempóból.
hot!: A cirkuszi életformát meddig lehet bírni?
Ifj. Richter József: Ha csak édesapámat nézem, aki 74 éves, de még mindig aktív, bejön mindegyik fináléra, köszönti a vendégeket. Ez az élete, nem akarja abbahagyni. Van egy szép háza Budapesten, de nem akar ott maradni, mert ő ebben éli az életét. Szerintem az alma nem esett messze a fájától, és én is így élek majd, mert már most is nagyon hiányzik a cirkusz, ha épp nem vagyok a közelében.
hot!: És neked is van egy szép házad Budapesten. Az ilyenkor üresen áll?
Ifj. Richter József: Igen, és nagyon remélem, hogy ebben a pillanatban is üresen áll! (Nevet.) Ott töltöm a legkevesebb időt.
hot!: A cirkusz és a park dübörög – de hogyan alakult a magánéleted az elmúlt három évben?
Ifj. Richter József: Két és fél éve elváltam a feleségemtől, és utána jött egy olyan korszakom, amikor, mondjuk úgy, éltem az életemet.
De ismét van barátnőm, komoly kapcsolatban élek, és jól megvagyunk.
hot!: Szakmabeli esetleg?
Ifj. Richter József: Nem szeretném elárulni, mert bármelyik válaszból következtetéseket lehetne levonni, azt pedig inkább elkerülném.
hot!: Ettől függetlenül egy civil nő képes lenne beilleszkedni ebbe a világba?
Ifj. Richter József: Szerintem igen. Nyilván nehéz, de ma már nekem is két életem van: a civil életem a szafariparkkal és a szerepléseimmel, például televízióban, és van a cirkusz. A kettő közt próbálok lavírozni, de az egyik életem nélkül nincs a másik sem, nem tudom csak az egyik mellett letenni a voksom.
hot!: A cirkusz nálatok családi életforma?
Ifj. Richter József: Abszolút. Hétgenerációs cirkuszi családból származom. Ezt a cirkuszt édesapám hozta létre, én pedig nagyon sokat tanultam tőle, majd több mint tíz éve átvettem tőle, és továbbfejlesztettem, egy picit a magam képére formáltam. A szafaripark teljes egészében az én elképzelésem szerint valósult meg, az az én gyermekem.
hot!: Úgy értettem, szeretnéd, hogy az utódaid továbbvigyék ezt az életformát.
Ifj. Richter József:
Nagyon nehéz kérdés, hogy én mit szeretnék, hiszen ez a gyerek ambícióitól is függ. Én cirkuszban nőttem fel, majd volt egy kitérőm, de visszatértem. Ismerem ennek a világnak a csínját-bínját, a szép és a rossz oldalát, tudom, hogy mennyi lemondással jár, de azt is, hogy mennyi örömöt ad.
Persze a szülők befolyásolják a gyereket, de egy gyerekre semmit nem lehet rákényszeríteni. Engem próbáltak lebeszélni a szüleim a cirkuszról, és inkább a profi tenisz felé terelgettek. Abban az időben a bátyám volt a sztár a cirkuszban, és ők tudták, hogy nem fér meg két dudás egy csárdában, mégis itt vagyok.
hot!: Ezek szerint rivalizáltatok a bátyáddal? Esetleg ez még tart?
Ifj. Richter József: Jóban vagyunk Flóriánnal, neki is van egy cirkusza, mindenki a saját életét építi. De nem titkolom, van köztünk egy egészséges rivalizálás. Ő tizenöt évvel idősebb nálam, és mindig is az volt a célom, hogy túlszárnyaljam. Talán ezért is voltak mindig nagy ambícióim. A karácsonyi asztalhoz csak azért nem ülünk le békésen, mert olyankor is fellépések vannak. (Nevet.)
hot!: Azt mondtad, lemondással jár ez az életforma. Tőled elvett valamit a cirkusz?
Ifj. Richter József:
Mondhatnám, hogy a gyerekkoromat, de ez túl erős megfogalmazás lenne. Jó gyerekkorom volt, de nagyon korán kellett felnőtté válnom, már tizenhat éves koromtól felelősségteljes feladatokat kaptam, döntéseket kellett hoznom.
Nem volt tinédzserkori átmenet, kimaradt a bohém időszak. Nagyon korán lettem igazgató, tizenkilenc éves korom óta felelősséggel tartozom azoknak a családoknak is, akik ebből élnek, és olyan döntéseket kell hoznom, ami az egész cirkusznak jó.
hot!: A tenisz nem hiányzik?
Ifj. Richter József: Ha az ember a száz legjobb teniszező között van, akkor nagy karrier áll előtte. Ha nincs, akkor maradnak a kisebb versenyek és az edzősködés. Én a legjobbak közé akartam tartozni, de féltem, mi lesz, ha nem sikerül – és hiányzott a rivaldafény. Juniorként nem a Roland Garroson kezdődik az élet, hanem a vidéki versenyeken, ahol csak a szülők vannak ott. Mellette napi 5-6 óra edzés, ami nagyon monoton. Itt bemegyek a porondra, és az emberek örülnek, tapsolnak, felállnak. A rockkoncertekhez tudnám hasonlítani, és ez olyan érzés, ami egy idő után hiányzik.
hot!: Lehetne ezt csak a pénzért csinálni?
Ifj. Richter József: Ha csak a pénzért csinálnám, bezárnám a cirkuszt, és csak a szafariparkot üzemeltetném. De nekem ez szenvedély. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy soha nem tanultam ezt iskolában, csak magamba szívtam. Értem, mit szeretnének látni az emberek, hogyan lehet őket szórakoztatni. A cirkuszban nincs két egyforma műsor, de a szafaripark sem csak egy állatpark, hanem egy szórakoztató létesítmény. Például, amikor a parkban jár valaki, és utána azt mondja, úgy érezte, mintha külföldön lenne, az egy nagyon jóleső visszajelzés. Nem elég valamit megteremteni, azt el is kell juttatni az emberekhez. És nagyon büszke vagyok, hogy két ilyen jelentős intézményt sikerült felépíteni.
hot!: Van még hasonlóan nagyratörő terved?
Ifj. Richter József: Holnap reggelig tudnék mesélni! (Nevet.)
hot!: A cirkuszotok talán leghíresebb számai a lovasakrobatikai produkciók. De mi a kedvenc állatod a ló után?
Ifj. Richter József: Az elefánt és a zsiráf jutott eszembe; ha ezek közül kellene választani, akkor bajban lennék. Maradhat nekem ez a kettő? Persze a lovakon kívül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.