Hivatalosan is befejezettnek nyilvánították a La Palma-i vulkánkitöréseket

Cumbre Vieja vulkán
PUBLIKÁLÁS: 2021. december 28. 11:04

A szeptember 19-e óta működő Cumbre Vieja december 13-a estére teljesen lenyugodott, azóta nem tapasztaltak robbanásszerű kitöréseket, morajlást, és alig mértek rengést a mélyben – írja a turizmus.com, a tagesschau.de-re hivatkozva.

La Palma Forrás: b_gofron/Pixabay

Julio Pérez, a spanyol hatóságok képviselője szerint a kitörés 85 napig és 18 óráig tartott, és nem követelt emberéletet, sőt még személyi sérülések sem keletkeztek. Azonban a több mint ezer Celsius-fokos láva és a hamu elől több mint hétezer lakost kellett evakuálni, és sokan mindenüket elveszítették.

A láva 1345 házat, valamint iskolákat, templomokat, és egészségügyi központokat pusztított el, több mint 900 millió euróra becsülik a kár értékét.

A helyi hatóságok egyik szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a vulkán továbbra is kiszámíthatatlan, és bármikor újra kitörhet. Ezen felül a még mindig feltörő gázok is veszélyesek. Az RTVE állami televízió figyelmeztette a vulkán közelében élőket, hogy mielőtt visszatérnének otthonukba, legalább 15 percig szellőztessék ki az épületet. A szigeten legutóbb 1971-ben tört ki a Teneguía, előtte pedig 1949-ben a San Juan nevű vulkán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.