Ezek a világ legszebb falvai egy friss felmérés szerint

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 21. 12:01

Egy brit árösszehasonlító szolgáltatás összeállította a világ legnépszerűbb falvainak listáját a közösségi média megjelenéseik alapján. Az Uswitch nevű cég megszámolta az adott falvakkal kapcsolatos Instagram- és Pinterest-posztok számát, majd ebből következtetett a népszerűségükre, amelyeket aztán listákba rendezett saját weboldalán.

Oia Forrás: AFP/Aris Messinis

Úgy tűnik, hogy Európa falvai a legvonzóbbak a közösségi médiát használók körében, ugyanis a top 10 közül hat ezen a kontinensen található. A lista élén a görögországi Oia falu áll egy kicsivel több mint 1,6 millió megjelenéssel, melynek túlnyomó többsége Instagram-bejegyzésekből származik.

A második és a harmadik helyen a vietnami Halong Bay és a törökországi Göreme áll, egyenként valamivel több mint 1,1 millió közösségi média megjelenéssel. Az ausztriai Hallstatt a 800 ezres megjelenésével a lista negyedik helyén áll.

Göreme települése Kappadókiában Forrás: TavaS / Shutterstock

Az ausztráliai Mission Beach és az új-zélandi Wanaka következik a listán, amelyeket ismét egy európai város, az olaszországi Vernazza követ alig kevesebb mint 500 ezer megjelenéssel. Aztán ezt a top 10-es listát a japán Shirakawa-Go, a skóciai Mull-szigeti Tobermory és az Azori-szigeteki Furnas (Portugália) falvai zárják, egyenként majdnem 260 000 megjelenéssel a különböző bejegyzésekben.

Hallstatt Forrás: Rasto SK / Shutterstock

Egy közelmúltbeli angol jelentés szerint a falusi ingatlanok iránti kereslet évről-évre 126%-kal nő, a Uswitch kutatása is ezzel a riporttal összefüggésben készült.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.