Az Eurostar vonatok 25 éve szállítják az utasokat keresztül a Csalagúton Londonból Párizsba és vissza. Most a vonatot üzemeltető cég – amely Amszterdamba, Brüsszelbe és a párizsi Disneylandbe is indít járatokat – bejelentette, hogy minden egyes induló vonat után egy fát ültet el. Ez összesen ötven fát jelent naponta.
2020-tól ráadásként minden évben ültetnek plusz 20 000 darab fát Angliában, Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában. A cég vonatai lesznek egyben az első műanyagmentes vonatok, azaz száműznek róluk minden egyszer használatos műanyagot. A 10.24-kor induló londoni vonaton
csak fából készült evőeszközt fognak használni, papírpohárban szolgálják fel a kávét és az élelmiszereket környezetbarát csomagolóanyagokban tárolják majd.
Az utasoknak ettől függetlenül szabadon felvihetik a vonatra a saját műanyag palackos vizüket, ha szeretnék.
A vonatozásra is szeretnék jobban ösztönözni az embereket, mivel egy London-Heathrow közötti kocsiút ugyanannyi széndioxid kibocsátással jár egy főre lebontva, mint egy vonatút Londonból Párizsba, írja az Independent.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.