A tudósok az évszázad végéig 50-55 extrém meleg nappal számolnak, ami nem túl jó hír Bécs 7. kerületének, ahol szinte alig lehet zöld területtel találkozni. A Zieglergasse az osztrák fővárosban éppen ezért egy új projektbe kezdett – olvasható Bécs Város Külképviseleti Irodájának közleményében.
A Neubau nevű városrészt nemcsak sűrű lombkoronájú fákkal fogják beültetni, de permetkapukkal és több utcai vízvételi lehetőséggel is ellátják majd. Összesen 5 permetkapu, 5 pergola védett ülőhelyekkel felszerelve, 32 karosszék, 5 nagyobb vízvételi lehetőség és 24 fa fogja a járókelőket a meleg nyári napoktól megóvni és felfrissíteni.
A klimatizált utca kialakítása 2,4 millió euróba, azaz 768 millió forintnak megfelelő összegbe kerül majd, melynek 70 százalékát Bécs a központi költségvetésből finanszírozza. Az építési munkálatokat év végére fejezik be.
Nemcsak az embereknek nehezek a forró nyári napok, de kedvenc háziállatainkat is megviseli a forróság. Éppen ezért számukra is kialakítanak ivókutakat. Eva Persy, Bécs állatvédelemért felelős ombudsmanja szerint a kánikulában saját készítésű májkrémfagyival vagy hűtőmellénnyel érdemes lehűteni a négylábúakat. Ezen kívűl felhívja a figyelmet arra, hogy nemcsak az embereknek káros az UV-sugárzás, ezért érdemes a legérzékenyebb pontjaikat (pl. fül, has, orr) napvédő krémmel bekenni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.