Horvátország legszebb strandjainak mi sem tudtunk ellenállni idén nyáron, még annak ellenére sem, hogy voltak partszakaszok, amelyeken nem mindig jutott hely a törölközőinknek. A határátkelőhelyeken és a közutakon is gyakran torlódás fogadta az odaérkező turistákat, de a magyarokat ez sem riasztotta el egy horvátorszgi kiruccanástól. A statisztikák arról árulkodnak, hogy augusztusban több, mint 200 ezer magyar turista járt Horvátországban, 9,2 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben a hónapban - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselet vezetője az MTI-vel.
Az augusztusban Horvátországba látogató 200 ezer magyar turista révén idén a 7. legjelentősebb külső nemzetnek számít Magyarország, ami pedig a szállásfoglalások számát illeti, a 8. legtöbb vendégéjszakát adó ország lettünk. A magyar turisztikai adatok arra is rámutattak, hogy minden évben többen választják hazánkban Horvátországot, ha nyaralásról van szó, vagy egy hétvégi kirándulásra keresnek úticélt. Idén akár a 600 ezret is elérheti a horvtokhoz érkező magyarok száma, az ott töltött idő pedig várhatóan meghaladja a 3 millió vendégéjszakát.
Nem véletlen, hogy idén a tengerparti kempingek is zsúfolásik megteltek, ugyanis augusztusban mintegy 4,5 millió turista pihent Horvátországban. És a gyönyörű természeti adottságokkal megáldott országot még ősszel sem késő meglátogatni. Ha kikapcsolódásra vágyik, itt van például ez a Mrežnica folyó partján található, nomád kempinghely, ahol ősszel is számos lehetősége lesz a sportolásra és a pihenésre. Amennyiben inkább a tenger csodái vonzzák, akkor még nem késő megmártóznia például a kristálytiszta vizű Kaštela strandjain sem. Aki viszont egy különleges élménnyel zárná a nyarat, annak ezt a hajókirándulást javasoljuk, hiszen a fedélzeten garantáltan lát majd delfineket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.