A lebegő szigetek prototípusa most debütált a koppenhága öbölben – írja a Lonely Planet News. Dániánál alig akad boldogabb ország, és talán nem véletlenül, hiszen folyamatosan történnek olyan újítások, melyek a lakók közérzetének, életminőségének javítását szolgálják. Koppenhágáról azt tartják, hogy a bringások mekkája, de azt kevesen tudják, hogy vizein hajókázni is lehet, sőt, napelemes GoBoat csónakokat a turisták is bérelhetnek.
A 25 négyzetméteres, lebegő sziget a Studio Fokstrot építésziroda alkotása, és egy hat méter magas, élő fa is van rajta. A tervezők úgy képzelték, kellemes találkozási pontot fog majd jelenteni a vízen a hajóval érkező barátoknak, családoknak. Koppenhágának ez az öble valaha ipari célokat szolgált, most a városvezetés szeretné visszahozni a városi élet színteréül. Az Ø1 nevű (ebből az Ø egyetlen betű jelenti a szigetet a dán nyelvben) szigetet nemrég tették vízre, és azóta már volt baráti sütögetés, csillagnézés és – a helyi halászoknak köszönhetően – téli fürdőzés színhelye is. A sziget hagyományos technikával, kézi eszközökkel készült a Koppenhága déli öble mentén található hajóépítő műhelyek egyikében.
A tervek szerint a jövőben lebegő szaunasziget, lebegő miniparkok, kagylótelepek és műugró-szigetek is színesítik majd az öblöt, melynek vize olyan tiszta, hogy fürdeni is lehet benne, illetve lehet fogyasztani a belőle fogott halat is. A kezdeményezésről még több tervet és információt találhat itt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.