Földalatti luxushotel épül Sanghajban

Kína
PUBLIKÁLÁS: 2012. április 04. 12:24
Földalatti luxushotel épül Sanghajban, méghozzá a város központjától 45 kilométerre, egy korábban kőfejtőként szolgáló gödörben.

A sanghajiak között kisebb megrökönyödést okozott a bejelentés, amely szerint egy 100 méter mély, 240 méter hosszú és 160 méter széles, esővízzel teli gödröt szemeltek ki a kelet-kínai metropolisz első földalatti szállodájának. A terveket látva azonban megnyugodtak a kedélyek, a lakosok tetszését is elnyerő hotelkomplexum modern, de visszafogott, és a környező tájba is beleillik, írja az MTI.

Fotó: Shanghai Shimao Property Group

A 600 millió jüan (21 milliárd forintnyi) befektetéssel legkésőbb 2015 elejére elkészülő épületet a dubaji Burdzs al-Arab hétcsillagos szállodával híressé vált brit WS Atkins cég tervezte az InterContinental Hotelcsoport felkérésére. A szálloda a Tienma hegység lábánál épül; 19 emeletéből 16 a föld alatt kap majd helyet, és a különlegességek sorát egy, a hotel alatt húzódó, 10 méter magas akvárium, illetve víz alatti étterem is bővíti. A komplexum ezer fős konferenciatermet, vízi sportokra specializálódott szabadidőközpontot és számos vendéglátóegységet is magában foglal.

A szálloda tervezésében fontos szerepet kapott a környezettudatosság, erre a geotermikus energiatermelés és fűtési rendszer, illetve a zöld tetőteraszok is példát szolgáltatnak. A hotel az aktív pihenést előnyben részesítők számára is kiváló célpont lehet: a tervek közt egy extrémsportokat, így sziklamászást, bungee jumpingot is kínáló centrum kiépítése is szerepel.

A szobaárakról egyelőre annyit tudni, hogy a város hasonló kategóriájú, ötcsillagos szállodáinál mintegy kétszer drágábbak lesznek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.