Óráink vannak hátra, mutatjuk hol fog ismét lecsapni a vihar

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2025. július 10. 12:21
Lesznek olyan helyek, ahol a csütörtököt sem ússzák meg szárazon.

Figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére július 11, azaz péntek éjfélig az Országos Meteorológiaiszolgálat.

Csütörtökön az esti órákig a keleti országrészben egy összeáramlás mentén fordulhatnak elő zivatarok, emellett esetleg a Dunántúl nyugati felén dörrenhet meg az ég. A középső országrészben nem valószínű zivatar, inkább csak záporok alakulhatnak ki kevés helyen. 

Mint írják, a cellákat elsősorban intenzív csapadék (15-25 mm), kiemelten az összeáramlás mentén (Bükk-Békéscsaba tengely széles sávja) felhőszakadás is kísérheti (>30 mm), de emellett szélerősödés (40-65 km/h), kis eséllyel apró szemű jég (< 1-2 cm) is lehet. Megjegyezték, hogy csütörtökön a délutáni órákig az északnyugati tájakon ismét lehetnek 60-65 km/h körüli széllökések konvektív csapadékgócoktól függetlenül is.

OMSZ

Pénteken a déli óráktól estig helyenként pattanhatnak ki zivatarok az országban. Előfordulásukra ekkor legnagyobb esély továbbra is a keleti összeáramlás mentén, a nyugati országrészben és a déli határvidéken mutatkozik. A maihoz hasonló kísérőjelenségek társulhatnak hozzájuk, de felhőszakadás keleten is kevéssé lesz jellemző.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.