AktuálisTíz forinttal drágul a benzin Holnaptól 10-10 forinttal lesz drágább a 95-ös benzin és a gázolaj a hazai töltőállomásokon. Ezzel a benzin átlagára 422-424 forintra, a gázolajé pedig 443 forintra nő. A fő ok a forint gyengülése, valamint az Irán elleni olajblokád.
AktuálisKettészakadt az ország Kettészakadt az ország: míg keleten ropog a friss hó, addig nyugaton már-már tavaszias időjárásnak örvendhetnek. A kettős fronthatást ki-ki a maga módján vészelte át.
SportDzsudzsák otthagyja az Anzsit Orosz források szerint a Dinamo Moszkva 19 millió eurót, azaz csaknem hatmilliárd forintot fizet az Anzsi Mahacskalának Dzsudzsák Balázsért. A szélső ezzel rekordot állítana fel, ekkora összeget ugyanis korábban még soha nem fizettek magyar...
Sport17 év után küldték el Pipi bácsit Kirúgással indult az év Újpesten. A klubnál szertárosként 17 éve dolgozó Ambrus Imrének azért kellett mennie az első csapattól, mert a fiatal játékosoknak nem tetszett a stílusa.
AktuálisNem áll meg a gyanú az őssejtbotrányban Az őssejtbotrányként elhíresült ügyben több hónapos késlekedés után a héten vádat emel a Fővárosi Főügyészség. A Bors úgy tudja, a halogatás mögött az állt, hogy nem mindenkin találtak fogást.
CelebClaudio: Sehit kihasználta az anyja Claudio Venanzetti szeretné, ha végre tisztán látnának az emberek vele és exével, VV Seherezádéval kapcsolatban. Az olasz macsót ugyanis fel - háborítják a lány anyjától, Dittitől érkező vádak.
SportSzécsi Zoliék babát akarnak Eindhovenben akarja kiszurkolni a férjének és csapattársainak az Eb-aranyat Szécsi-Szegedi Vanda. A háromszoros olimpiai bajnok kapus felesége reméli, hogy 1999 után újra a mieink lesznek a legjobbak.
AktuálisIntenzíven maradt a kis Laura Bár már nincs altatásban, továbbra is az intenzív osztályon kezelik a tízesztendős szigetszentmiklósi B. Laurát, akit múlt szerdán rázott meg az áram.