CelebSzínes temetése lesz Komár Lászlónak November 6-án kora délután búcsúznak Komár László énekestől. A szervezők azt kérik, mindenkin legyen valami színes.
AktuálisFehér koporsóban temették el Imrét Ezrek búcsúztatták a hősi halottá nyilvánított Kenéz Imre hadnagyot. A férfit fehér koporsóban helyezték örök nyugalomra.
AktuálisHalottnak nyilvánították az élő kisfiút Csak öt óra győzködés után voltak hajlandók szívultrahangot végezni azon a 8 éves kisfiún, Jaylen Dorsey-n, akit orvosa halottnak hitt, de később kiderült, a szeme még mozgott. A szülők 200 ezer dolláros kártérítést követelnek a chicagói...
AktuálisIttasan vezetett a mentős, meghalt a neje Maró lelkiismeret-furdalás gyötri a makói mentőst, M. Jánost, aki ittasan vezetve felborult kocsijával, s míg ő sértetlen maradt, mellette ülő neje életét nem lehetett megmenteni. A férfi ma temeti Szilviát.
CelebKomár özvegye harcolni fog az örökségért A popsztár barátja, egyben egykori ügyvédje szerint a mostani és a korábbi feleség esküdt ellenséggé vált az évek során. Érzelmi és elszámolási vitájuk is van.
AktuálisSzamaraknak köszönheti életét az elhantolt nő Ebben a bizarr sztoriban főszerepet játszik két elszabadult csacsi is. Az állatoknak köszönhető, hogy életben maradt a „halott” feleség.
AktuálisBotrány: csúnyán átverték a világot a beteg gyerekkel David Rose halálhíre bejárta a nemzetközi sajtót, több ezren gyászolták a testébe zárt fogyatékos fiatalembert, aki Tobii segítségével kommunikált a családjával és a világgal. Kitartása, humorérzéke és stílusa még a sztárokat is...
AktuálisHalottaknak vetkőznek a morbid sztriptízesek Tajvanban érdekes módját választották a halottak elbúcsúztatásának. Sztriptíztáncosok vetkőznek és vonaglanak fémrudakon az elhunytak tiszteletére.
AktuálisOlyan volt a temetés, mint egy gengszterkongresszus Összegyűltek London gengszterei, hogy utolsó útjára kísérjék a hírhedt Charlie Richardsont. A halottaskocsin virágok rajzolták ki a feliratot: 240 volt. A banda-vezér szerette árammal kínozni foglyait.