Aktuális24 óra alatt: 3 halott, 19 súlyos, 57 könnyebb sérült országszerte Az utakon több ezer ember esett a hó fogságába, víz és élelem nélkül töltöttek húsz-huszonkét órát. Dr. Bakondy György katasztrófavédelmi főigazgató mégis kijelentette: felkészültek a rendkívüli időjárási helyzetre.
AktuálisPár óra alatt, más-más okból elvesztette férjét és gyerekeit Hillary Dennissel megtörténet a legrosszabb, amire még számítani is sem lehet. A 79 éves asszony néhány óra leforgása alatt elvesztette majdnem az egész családját, más-más okokból kifolyólag.
AktuálisCsapatostul, brutálisan erőszakolták meg a turistát Spanyolországban töltötte szabadságát az a brit asszony, akit egyik éjszaka három férfi kegyetlenül megerőszakolt. Az áldozat elmondása szerint támadói között egy 70 éves férfi is volt.
AktuálisBotrány: bankrablásra kényszerítették kisgyerekeiket A rendőrök is megdöbbentek, mikor egy rablás során egy egész családot kellett letartóztatniuk. A szülők magukkal vitték az akcióra 5 és 2 éves gyerekeiket.
Aktuális4,8 millióval ment iskolába a kislány Egy hatodikos kislány 20 ezer dollárral ment iskolába. Amint beért, elkezdte szétosztani. Még nem tudni, miért vitt el otthonról ennyi pénzt.
AktuálisSokk: szeme láttára ugrott a halálba csecsemőjével egy nő 30 méter magasból ugrott le tíz hónapos gyerekével a kezében egy brit asszony. A nő azonnal meghalt, azonban döbbenetes módon a gyerek túlélte.
AktuálisLövöldöztek majd gázoltak a belvárosban Összevesztek egy étteremben, majd az egyik külföldi férfi lábon lőtte a másikat. A lövöldözőt pedig elgázolták. Mindkét érintettet kórházban ápolják.
Aktuális41 kocsi ütközött össze az M7-esen Teljes útzár van az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán. 203-as és a 206-os kilométer között negyvenegy autó ütközött össze. A helyszínelés jelen pillanatban is tart. A forgalmat Balatonkeresztúrnál a 7-es főútra terelik a rendőrök.
AktuálisBéla: elrabolták a lányom! Szülei szerint elrabolták a 19 éves Szabolcsik Andreát. A fiatal lány hétfőn az iskolából indult haza, de két falu közt nyoma veszett, csupán a táskáját találták meg a Sajó partján.
SportVerte expasiját a teniszezőnő Testi sértés miatt még el is ítélhetik Jennifer Capriatit. Egykori szerelme szerint a nő bántalmazta őt.