AktuálisDráma: 1 halott, 5 sérült az Örsön - exkluzív fotók Egy nő életét vesztette, öt embert kórházba szállítottak azután, hogy egy autós a villamosmegállóba hajtott szerda reggel a fővárosban, az Örs vezér téren - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata az MTI-t.
AktuálisMérgében összetörte zsákmányát az autótolvaj Nem tudta felgyújtani, ezért mérgében szétverte a lopott kocsit egy autótolvaj, aki a Gyuláról elkötött járművel szerszámokat és még 35 kiló mézet is zsákmányolt. A kocsi viszont bedöglött, a zsaruk akkor csaptak le a 22 éves R. Tamásra,...
AktuálisKetten verték el a kocsma közönségét Két pasit vettek őrizetbe a zsaruk Hercegszántón. A két kommandós ugyanis addig járt vissza a helyi kocsmába balhézni, míg csaknem mindenkit megvertek – és amíg a csapos ki nem tette őket.
AktuálisSzörnyű halált halt a 13 éves gyerekrabszolga Vélhetően szobatársai ölték meg azt a tizenéves kínai kislányt, aki embertelen körülmények között dolgozott egy gyárban. A gyerek kizuhant egy munkásszálló ablakán.
AktuálisHárman gyalázták meg a leitatott tinilányt Leitatta, majd egy parkba csalva megerőszakolta fiatalkorú áldozatát az a három férfi, aki ellen most emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség. Az eset még novemberben történt, az erőszaktevők azóta is letartóztatásban várják ítéletüket.
AktuálisBocsánatot nyert a töltött fegyverrel szexelő zsaru Visszavetette állásába a rendőrség Nagy-Britanniában azt a rendőrt, aki szolgálat közben szeretkezett, és ezért menesztették közvetlen felettesei. Nem lépett ki nadrágjából, és szolgálati fegyverét szükség esetén bármikor megragadhatta.
AktuálisOktóberben bíróság elé áll Thomas B. któber 22-én kezdi a Szegedi Törvényszék a 34 éves Thomas B. ügyének tárgyalását. Az osztrák férfit azzal vádolják, hogy tavaly október 11-én Apátfalván Hummerével szándékosan elgázolt egy rendőrt, és kis híján annak társát...
AktuálisNem fizet a rendőrség az izsáki férfi haláláért Hiába tűnt kezdetben fogékonynak a peren kívüli megegyezésre a Bács-Kiskun megyei rendőr-főkapitány, most úgy tűnik, inkább halogatja az izsáki rendőrőrsön elhunyt Bara József hozzátartozóinak kártérítését.
AktuálisElkeseredetten keresi eltűnt kislányát az apa Egy hete nem tud semmit lányáról az Nagy-Britanniában élő, szlovák férfi, akinek gyerekét vélhetően egy idősebb férfi rabolta el. Egyelőre semmit nem tudni a kislány hollétéről és arról se, vajon életben van-e még.
CelebÚj nyomozás folyik Gáspár Laci miatt A rendőrség nyomozást indított azoknak a fenyegetéseknek az ügyében, amelyekkel Gáspár Laci „halálát” kívánták ismeretlen rosszakarói.