CelebDopeman: nem tudnak velem mit kezdeni Ötszázezer eladott lemez fűződik a nevéhez, a zenészszakma mégis idegenkedik tőle. Szövegeiben kíméletlenül odamondós, közeli ismerősei szerint azonban vajból van a szíve. Jogásznak készült, aztán a TF-et kezdte el, de egy igazságtalan...
AktuálisAnyát és lányát is meggyilkolta a pedofil Legalább harminckét évi börtönbüntetésre ítélték azt a brit férfit, aki megerőszakolta szomszédja kislányát, majd őt és anyját is meggyilkolta. Thomas Smith nem volt hajlandó elmesélni, mit tett áldozataival.
AktuálisHázasságra kényszerítheti Leilát arab apja Perelje vissza Jordániában gyermekét – tanácsolta az arab férjétől elvált, kislányától elszakított asszonynak a jordániai konzul. De Andrea attól tart, volt férje gyorsan kiházasítja a kislányt.
AktuálisKilencéves kislány szült egészséges fiúgyereket Kína északi részén 2,75 kilogrammos kisfiúnak adott életet egy kilencéves lány. Az anya és gyermeke kitűnő egészségnek örvend.
CelebDopeman már túllépett a szakításon? Bulizós hangulatban volt a hétvégén Dopeman: színpadon táncolt, szórakoztatta a közönséget egy budai szórakozóhelyen rendezett divatbemutón. Mint azt korábban megírtuk, Dope elhagyta feleségét, és már korábban is csak kislányuk, Fanni...
CelebRubint Réka elvinné a gyerekeit Borzalmasan megviselte az egész családot, hogy Schobert Norbit leütötték a saját kávézójában. Kislányuk, Lara egész éjjel sírt, a fitneszguru felesége pedig azonnal el akarja hagyni az országot.
AktuálisAndrea hiába harcol lányáért Mit tehet egy anya, akitől elszakították hétéves kislányát, őt pedig az utcára hajították egy idegen országban? Dencs Andreával ezt tette jordán férje, az asszony azóta harcol Leiláért.
CelebRákóczi Feri a szerelemért főz Rákóczi Feri küldetésének érzi, hogy rábeszélje férfitársait a házimunkára. Õ a konyhát sajátította ki, feleségét és kislányát különleges fogásokkal kényezteti.
AktuálisSaját kislányait használta ki Obama! Lefejezte tanácsadói testületét Barack Obama a massachusetts-i választási vereség után. A politikus népszerűsége egy év alatt nagyot zuhant éppen ezért Bill Clintont és a lányait is beveti.
CelebHét napig a romok alatt feküdt az újszülött Halottnak hitt újszülött kislányát kapta vissza Haitin egy édesanya. A világsajtóban csak csodaként emlegetett háromhetes kislány hét napot töltött étlen-szomjan a kiságyára dőlt törmelékek alatt.