Mit csinálhat egyedül egy férfi a szeretetszobában?

A koreai tradicionális házakban mindig volt egy külön szoba, a sarangbang, vagyis szeretetszoba a ház ura számára. De mi csinált ott?

A konfucionista társadalomban szigorú volt a nemek külön választása. Ez még a mai korban is megmutatkozik abban, hogy az iskolák többsége nem koedukált.

A nemesi otthonokban a férj és feleség külön szobákban aludtak. Sőt, amikor a férfi és a nő összetalálkozott egymással, a szemkontaktust is elkerülték. A közembereknél viszont nem volt ennyire szigorú a ?házirend?.

A háziasszony szobáját anbang, vagyis belső szobának nevezték. Ide tilos volt férfinek belépni, kizárólag a férj tehette ezt meg. Nappal itt kézimunkázott, vagy olvasott a nő, éjjel pedig itt hált együtt a férjével. Nagyobb házaknál a ?női negyed? egy különálló épületben volt, amelyben egy anbang, egy konyha és egy éléskamra állt.Az emlegetett sarangbang pedig a férfi számára a tanulás helyeként szolgált, illetve itt fogadta a vendégeket. A konfucionista etika alapján ezt a szobát egyszerűen bútorozták be: könyvespolc, festett összecsukható képfal, egy alacsony asztal, amit írás, festés, művelődés céljából használtak, illetve egy tudós számára nélkülözhetetlen négy barát: a papír, az ecset, a tintakő és a tintarúd.

A férfi és a nő szobája egymással ellentétes oldalon helyezkedett el, és egy fapadlós közlekedő kötötte azokat össze. A gyerekek is külön szobában voltak, és minden reggel, amint felkeltek a szülők elé járultak, és teljes földig hajlással üdvözölték őket.

Ez a tiszteletadás még a mai napig is él. Ha például egy fiatal fiú, aki hosszú idő után hazatér a katonaságból, a szülői házba érve földig hajlással köszönti rég nem látott édeasapját, édesanyját.A gyermeki hűség és odaadás mindig is alapvető volt a koreai társadalomban. Még a férfiak sem vágták le a hajukat, hisz úgy gondolták, az is a szülőből származik és bűn lenne megválni attól. A szülő ?visszatérése? után három évig minden nap ételeket ajánlottak fel a sírnál, úgy, mintha a fizikai valóságban még együtt élnének. A koreai nyelv az eltávozásra a ?visszatérni? szót használja. Számukra nem szűnik meg a kapcsolat azzal, hogy nem találkoznak fizikailag.

A koreaiaknál a vérrokonság nagyon fontos szerepet játszik. Erre felállítottak egy rendszert, ami kifejezi a vérrokonság fokát. Ezt a chon szó jelzi. A testvérek 2chon, a nagybácsik 3chon, az unokatestvérek 4chon. Mindezt egész nyolcadíziglenig kiterjesztik a házastársak feljegyzésével együtt. A vérrokonság miatt az azonos családnevűek nem is házasodhadtak egymással. A nyelv, a tradiciók, a származás megőrzése mind növeli e távol-keleti nép nemzeti öntudatát.