Bébibumm várható az egyetlen hazai kenguru parkunkban

Tiszaderzs
PUBLIKÁLÁS: 2023. január 19. 15:03

Tavaly júliusban számoltunk be arról, hogy Tiszaderzsen tovább bővítenék az akkor egy hektáron frissen megnyílt Kenguru Parkot, ahová további állatok érkezését is várták. Úgy tűnik, hogy a természet is besegít az állatok létszámnövekedésbe, hiszen több állat is vemhes, így tavasszal igazi bébibummra lehet számítani a park információi szerint.

Tiszaderzsen található Magyarország egyetlen kenguru parkja Forrás: Kenguru Park Tiszaderzs/Facebook

Varga Attila, ügyvezető igazgató, zoológus a szoljon.hu cikkében elárulta, hogy a park legnépszerűbb állatai, az apróbb termetű Benett-kenguruk több erszényében is mozgolódást látnak a gondozók, így az állatok létszáma tavasszal biztos gyarapodni fog.

"Az elkövetkező hónapokban nem csak a kenguruknál lesz remélhetőleg gyermekáldás, ugyanis az aguti család is szépen szaporodik, illetve emu kakasunk is „gőzerővel" kotlik sötétzöld tojásain" – tette hozzá.

A Benett-kenguruk a park kedvenc állatai Forrás: kengurupark.hu

Fontosnak tartotta kiemelni azt is, hogy nagyon készülnek a tavaszi nyitásra, ahol több mint kétszáz állat várja majd a látogatókat. Addig a gondozók nap mint nap tréningezik az állatokat, hogy később a nagyközönség közelebbről is megcsodálhassa őket.

A számos állat között a fent említetteken túl vörös óriáskenguruk, szurikáta, alpaka, kapibara, sarkantyús teknősök és szalagos varánusz is boldogan él a területen. A park weboldalán nyitásként április 7-ét jelölték meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.