Április első két hétvégéjét az ELTE Füvészkert a rózsaszínbe öltözött cseresznyefáknak és a Sakura ünnepének szenteli. Sőt idén a matcha tea is helyet kap a fesztiválon. Lesz ingyenes tea kóstolás és kultúrtörténeti előadás is.
A Sakura ünnep mindkét hétvégén, 2-án és 3-án, illetve 9-én és 10-én, 9 órától 17 óráig várja majd a látogatókat, akiknek lehetőségük lesz átélni a japánok egyik kedvenc tavaszi – családi- és baráti körben eltöltött – ünnepét, a "virágnézést" vagyis a hanamit.
A szervezők szerint ha te is "shinnichi", vagyis szerelmese vagy a Távol-Kelet csodálatos szigetországának és mindennek, ami a kultúrájával kapcsolatos, akkor ezen a két hétvégén sok jó programot élhetsz át egy helyen.
A legközelebbi időpontban, vagyis április 2-án, majd 9-én a budapesti Matcha Tsuki közreműködésével 11 órától és 13:30-tól beülhetünk egy pop-up teázóba, ahol matchás és sakura fantázianevű lágyfagyit is kóstolhatunk. Közben pedig meghallgathatjuk Mitsuki Március Vida japán-magyar származású idegenvezető, kulturális- és médiakoordinátor előadását a japánok zöld aranyáról, a neves tea természetéről, hatásairól, "varázserejéről", popkulturális szerepéről, és arról is, hogy miként ölelkezik össze a matcha és a cseresznyefa virágzása - olvasható a sajtóközleményben és a Fűvészkert honlapján.
A két hétvége során lesz még Go-oktatás, darumadár hajtogatás a békéért, japán íjászat oktatás, kimono babaruha varrás, manga rajzolás a Magyar Anime Társaság segítségével, japán harcművészeti- és tradicionális fegyver bemutató. Érkezik majd a Taiko dobegyüttes, a Kagami-ryú Harcművészeti Egyesület és kint lesz az ünnepen Tóth-Vásárhelyi Réka is, aki egy kiállítás keretében hozza el gyönyörű, kézzel készült és festett Kokeshi babáit.
Az ünnep helyszíne az ELTE Füvészkert zöld területe, a Kastély előtti rész és az emeleti termek lesznek. A belépőjegy 1200 forint felnőtteknek, diákoknak 600 forint, nyugdíjasoknak pedig 900 forint.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.