A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar 60 éve játssza a legszebb Beethoven-darabokat Martonvásáron. És ahogy az elmúlt évtizedekben, úgy idén nyáron is július utolsó három hétvégéjén töltik meg muzsikaszóval a Brunszvik-kastély parkját.

Az idei martonvásári koncertsorozat nem csak a koncertprogramok miatt különleges. Éppen 60 éve annak, hogy a Nemzeti Filharmonikusok közreműködésével először csendültek fel Beethoven darabjai a Brunszvik-kastély parkjában. A parkban egyébként Beethoven is többször megfordult, ezért hallgathatják a zenekedvelők júliusban csak az ő műveit.

Forrás: Nemzeti Filharmonikus Zenekar

A koncertek érdekessége, hogy a népszerű művek mellett, ritkábban hallható dallamok is felcsendülnek. Ilyen például az Ah, perfido! koncertária, amelyben Rálik Szilva, a Magyar Állami Operaház egyik vezető drámai szopránja is énekel, és amelyet a zeneszerző rendkívüli énekes virtuozitást igénylő alkotásaként tartanak számon. De hallható lesz a Hármasverseny és a Kismartoni mise is, melyet a kórusával közösen ad majd elő a zenekar.

A Brunszvik-kastély a barokk kastélykápolnával Forrás: Peter Szvitek Hun.

A Nemzeti Filharmonikusok hagyományos, martonvásári Beethoven sorozata július 14-én kezdődik. Az első hangversenyen Beethoven ún. középső alkotói periódusának emblematikus műveit hallhatják. A koncertsorozat nyitóelőadásán a Nemzeti Filharmonikusokat Bogányi Tibor vezényli, közreműködőként pedig a mindössze húszéves Devich Gergelyt hallhatják majd, aki az utóbbi években vált csodagyerekből fényes jövő előtt álló gordonkaművésszé.

A martonvásári Brunszvik-kastély

A kastély ma a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpontjának otthona, jelenleg rekonstrukció alatt áll. Az akadémia agrárkutatásait bemutató látogatóközpont 2018 őszén nyitja meg kapuit. A kastély parkja és a Beethoven Múzeum azonban a munkálatok ideje alatt is zavartalanul látogatható. Az angolpark nyáron minden nap 8-18 óra között, téli időszakban 8-16 óra között tekinthető meg, a Brunszvik utca 2-es szám alatt. A felnőtt belépő 750 forint, a gyerek és nyugdíjas jegy pedig 350 forint.

.

A kastély angolparkjában Forrás: martonvasar.hu

A martonvásári koncertsorozat 60. évfordulóját július 28-án ünneplik. A koncertek és a gyerekprogramok már délután elkezdődnek. A Szent Anna Templomban a Nemzeti Énekkar, a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban a Grazioso Kamarazenekar, a Kastély Előadótermében Kolonits Klára ária-délutánja, a platánfa alatt pedig rézfúvós zene várja a közönséget. Ezek a programok vezetik fel az esti hangversenyt, ahol Hamar Zsolt dirigálásával Beethoven C-dúr zongoraversenye és C-dúr miséje hallható majd. A jegyárakról és a programról bővebben itt olvashatnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.