Minden gyerek mozdonyra ülhet ezen a hétvégén

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 13. 18:03
Minden gyerek mozdonyra ülhet ezen a hétvégén

Apró sínpályákon suhanó dízel-, elektromos- és gőzmozdonyok kicsinyített mását csodálhatják meg a gyerekek ezen a hétvégén a Vasúttörténeti Parkban, az Európai Kerti Vasutak 11. Találkozóján.

Fotó: MÁV Sajtó

A rendezvény minden évben hatalmas sikert arat, hisz a kismozdonyok mögé fel is ülhetnek a gyerekek és szüleik, és körbeutazhatják az alagúttal, tavacskával színesített kerti pályát.

Az Orient csarnokban különböző, a környező országok járműveit élethűen visszaadó modellvasutak várják az érdeklődőket, sőt egy legókockákból épített terepasztalt is felfedezhetnek a szemfülesek - derül ki a MÁV közleményéből.

Európa legnagyobb interaktív vasúti élményparkja a fentiek mellett más érdekességekkel is szolgál, így a látogatók utazhatnak nagy gőzmozdonyon, lóvasúton, sínautóban, vagy kipróbálhatták erejüket a kézihajtányon. A rendezvény szeptember 16-án illetve 17-én délelőtt 10-től este 18 óráig tart nyitva. Bővebb információt a programokról itt talál.

Legutóbb május közepén rendeztek hasonló kaliberű eseményt a Vasúttörténeti parkban, Gőzmozdony Matiné címmel - várhatóan ez a mostani hétvége is hasonló élményeket tartogat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.