CelebCaramel: Apaként nehéz szigorúnak lenni! A döntőhöz közeledik Az ének iskolájának harmadik szériája a TV2-n. Szandi és Caramel is nehezen engedi el tanítványai kezét.
CelebTíz kilót akar leadni az esküvőig Caramel Nyakán az esküvő és egy világsztárral készül színpadra lépni. Caramel gőzerővel fogyókúrázik, hogy formába lendüljön.
CelebIlyen cuki Caramel fél éves kislánya - fotóval Látják, hogy repül az idő? Sophie már fél éves, Caramel pedig a világ legszerencsésebb embere.
CelebHoppá! Caramel még az idén megnősül Caramel menyasszonya, a csupán húszéves Szilvi nemrég még az iskolapadot koptatta, most pedig kiválóan helyt áll egy gyönyörű kislány édesanyjaként.
CelebTóth Vera szakállal is vonzó lesz Volt szerencsénk találkozni a féli pasi Verával, akiből vasárnap Caramel lesz.
CelebCaramel végre megmutatta kéthetes kislányát Két hetet kellett várni, mire Caramel megmutatta a közönségnek első gyerekét, Sophie-t. Az énekes elmondta, a jövőben nem sokat fogja mutogatni kislányát.
CelebCaramel büszkén pelenkáz, nincs hányingere Caramel egy televíziós beszélgetés során elmondta: sokkal magabiztosabb, amióta apa lett.
CelebBréking: megérkezett Caramel kislánya A TV2 sztárja a Facebookon jelentette be, hogy eljött az idő.
CelebHoppá! Tiniket világosít fel Caramel Szexről és drogokról tart felvilágosítást Caramel tizenéveseknek. Az énekes egy jótékonysági programsorozat keretén belül vállalta, hogy beszél a kényes témákról a srácoknak.
CelebCaramel kikosarazta az RTL Klubot Hetek óta folyik a találgatás, hogy kik lesznek az X-Faktor új zsűritagjai. Állítólag Caramelt is kiszemelte magának az RTL, de ő visszautasította az ajánlatot és inkább a TV2-t választotta.