AktuálisCsaládi program: együtt látta el Szarvast droggal anya és lánya <p>33 éves lányával árulta a kábítószert a 66 éves drognagyi. A zsaruk elfogták őket, a házuk dugig volt kábítószerrel. </p>
AktuálisGyöngyösi száguldás: halálos balesetet okozott, majd átszaladt a büfébe egy vízért Nem épp a segítségnyújtás volt a fejében annak a sofőrnek, aki frontális karambolt okozva három ember életét vette el. A baleset után kiszállt a kocsijából, majd utasaival együtt - mintha mi sem történt volna - elmentek vizet venni.
AktuálisDrogot árult a miskolci nyugdíjas Kábítószer-kereskedelemből származó pénzből egészítette ki nyugdíját egy miskolci nő, és ebben a lánya is segítette, mindkettőjük ellen vádat emelt új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt a Miskolci Járási és Nyomozó...
AktuálisMegkívánt egy kisbuszt, meg is erőszakolta <p>Ezt az esetet nyugodtan meg lehetne említeni minden drogprevenciós beszélgetésen.</p>
AktuálisMajdnem megölte a mentőst a betépett tini A 16 éves fiú egy új drog hatására lett rosszul, ezért mentőt hívtak hozzá. Menet közben tévképzetei támadtak, ezért - az iskolatáskájából elővett késsel - hasba szúrta a vele szemben ülő ápolót, akinek az életét csak a gyors...
AktuálisFél kiló drogot foglaltak le a berceli fesztiválon Fél kilogramm különböző állagú kábítószert foglaltak le a berceli SUN Fesztiválon egy lakókocsiban.