Kókuszkockaevő versenyben vett rész egy 60 éves ausztrál nő vasárnap, a szemtanúk szerint a gyorsevés közben rohamot kapott, eszméletét vesztette és meghalt - számolt be róla a BBC hírportálja.
További 15 ember veszítette életét szombatra az új koronavírus okozta megbetegedésben Kínában, s ezzel a kór halálos áldozatainak száma már 41-re nőtt - jelentették be a kínai egészségügyi hatóságok szombaton, közölve azt is, hogy...
A hatévnyi bujkálás után elfogott B. Kosztasz kiadatásra várt, egy pécsi nő félholtra veréséért kellett volna Magyarországon felelnie. A görög férfi makkegészségesen vonult börtönbe hazájában, ahol azonban most rejtélyes körülmények között elhunyt.
Végrehajtották az év első kivégzését az Egyesült Államokban, Texasban, ahol helyi idő szerint szerda délután a 64 éves John Gardneren hajtották végre méreginjekcióval a halálos ítéletet.
Két nap alatt meghalt az a pécsi asszony, akit a sürgősségi orvos hazaküldött, mert nem vette észre combnyaktörését. A doki fájdalomcsillapítót írt fel a 92 éves Márta néninek, majd hazaküldte pihenni.
Gyászolja 13 éves játékosát a Mészöly Focisuli, amelyet rövid időn belül a második kísértetiesen hasonló tragédia sújt: Marci után Dániel halálát is fulladás okozta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.