SportLégiósait hergeli a derbire az Újpest Vasárnap már a 211. Újpest–Ferencváros derbit rendezik a Megyeri úton. Hazai részről Vermes Krisztián csapatkapitány, a vendégektől Józsi György adott hangulatjelentést a várva várt meccs előtt.
SportDétárit is kicsinálják a Fradi-szurkolók? Az FTC-hez közeli forrásunk szerint a következő négy forduló dönthet Détári Lajos sorsáról. A szakmai igazgató bajnoki címet ígért, de a csapat két döntetlennel kezdett, ezért a szurkolók dühösek.
Sport Détári Lajos fejét követelik Hevesen támadják a Fradi-szurkolók Détári Lajost, a csapat szakmai igazgatóját.
Sport Détári Lajos csatárt vesz Nem úgy indult a futballbajnokság a Fradi számára, ahogyan arra Détári Lajos edző számított: a megszerzett kettő helyett négy pontot tervezett.
SportFelpofozta barátnőjét a Fradi játékosa Könnyű testi sértés miatt feljelentette a Fradi szerb játékosát, Alekszandar Alempijevicset volt barátnője. A lány később visszalépett, de a viharos kapcsolat miatt a focista eljött Kecskemétről.
SportBöde Dániel gumicsizmában is klasszis lenne A nyár legnagyobb igazolásának tartják Böde Dánielt, hiszen a paksi középpályást külföldi csapatok orra elől tudta megcsípni a Fradi. De vajon ki ez a srác, akit madocsai Messinek becéznek?
SportBerki Krisztián menti meg a váci focit? Berki Krisztián kisebbségi tulajdonosként vállal szerepet az NB II-es Vácnál. Miközben a város üdvözli az érkezését, múltbéli ténykedése miatt büntetőeljárás van ellene folyamatban.
SportÜzent a fradistáknak a lilák franciája Hároméves szerződést kötött a francia Grégory Christtel az Újpest. A középpályás, aki 180 belga élvonalbeli meccsen lépett pályára, még csak néhány edzésen van túl, de máris az FTC elleni rangadóra készül.
CelebVisszakozna Berki Krisztián feljelentője Ajánlatot tett Berki Krisztiánnak a motoros, aki cserbenhagyásos gázolással vádolja. A baleset szenvedő alanya visszavonja a feljelentését, ha a Fradi volt vezére elismeri, hibázott.
SportNincs több drága albérlet a Fradinál Július 1-jétől saját zsebből kell kipótolniuk a lakbért az extra igényekkel fellépő ferencvárosi futballistáknak, mert a klub – okulva a múltból – nem akarja felesleges kiadásokkal terhelni a büdzsét.