Nagyon gyorsan terjed a vírus az Egyesült Államokban, ezért egyre több gazdag kínai család rendeli haza a gyerekét az országból. A pénz viszont nem számít.
A kormány szerint muszáj, hogy a Parlament meghosszabbítsa a vészhelyzetet, mert a járványban már 73-an fertőződtek meg. A bankok felkészültek Orbán Viktor bejelentésére. A móratórium körébe bekerült a babaváró és a diákhitel is.
Az eset szerdán történt, amikor a magával végezni akaró negyedikest a saját diáktársai menthették meg. A gyerek sérülései szerencsére nem súlyosak, ám lelkileg komoly támogatásra szorul.
Megérkezett a budapesti Szent László Kórházba az a magyar diákokból és kísérőikből álló csoport, amely Észak-Olaszországból tért haza - közölte az M1 aktuális csatorna vasárnap este.
Az egész orosz közvéleményt felkavarta a néhány napja kirobbant eset. Egy televíziós műsorban vallott a 13 éves tini - szerinte a mindössze 10 éves barátjától esett teherbe.
A tanúvallomások mellett egy kamerafelvétel is a rendőrök rendelkezésére áll a győri középiskolában történt támadásról, ami jócskán megkönnyítheti a nyomozók munkáját – tudta meg a Bors.
Minden anyai szeretet és fájdalom benne volt az ölelésben, a 17 éves H. András pedig talán csak most fogja fel, hogy a szúrással nem csak a tanárnőjét, de saját szüleit is mélyen megsebezte.
Sokkot kapott diákok, vijjogó szirénával érkező mentők és rendőrkocsik – rémálommá vált a fizikaóra a győri Jedlik Ányos szakgimnáziumban. Mónika tanárnő épp egy egyenletet írt fel a táblára, amikor a tizedikes tanuló mögélopózott és leszúrta őt.
Az idős hölgy azt sérelmezte, hogy a tízéves hátizsákos gyerek az iskolába menet nem adta át neki az ülőhelyét. A kisdiák a buszon rekedt, mert a néni nem engedte leszállni.
A budai Bikás parkból csábított fel a lakására fiatal, intézetis diákokat egy férfi, akinél több, a gyermekpornográfia témakörébe tartozó videót is találtak adathordozókon – értesült a Bors. A gyanúsított tagad.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.