AktuálisBetegség miatt választotta a halált a tatabányai pár Gyógyíthatatlan betegségben szenvedett a 77 éves tatabányai tanár, aki lelőtte feleségét, majd magával is végzett. A szomszédok szerint az asszonyt is súlyos betegség gyötörte.
AktuálisSzülés utáni depressziónak hitték: agytumor vitte el Durván félrediagnosztizáltak egy 27 éves, háromgyermekes édesanyát. Orvosai hónapokig azt mondták: szülés utáni depresszióban szenved.
AktuálisSokáig nem bírt szembenézni a rákkal Esterházy Egy tavaszi felolvasókörútján lett először rosszul Esterházy Péter, ma már a kemoterápián is túl van. Sokáig nem akarta elfogadni, hogy hasnyálmirigyrákja van.
AktuálisEsterházy Péternek hasnyálmirigyrákja van Az író betegségéről a környezete már korábban tudott. Az Élet és Irodalom a mai számában viszont megjelent a göteborgi könyvvásárra írt levele, amelyben megemlítette.
Test és lélekHamarosan akár gyógyíthatják a szoborrá váló embereket A természet nem fukarkodott a brutális kórokkal, ezek egyike a kőember szindróma. A néhány száz érintett azonban fellélegezhet, elképzelhető, hogy hamarosan gyógyítható lesz a betegség.
SportÖsszefogott a futballvilág Lázár Bencéért „Gyógyulj meg, Bence!” feliratú sportszárban léptek pályára a focicsapatok a hét végén. A leukémiával küzdő Lázár Bencéért fogtak össze a klubok és a szurkolók.
CelebFiának kellett beugrania Gesztesi szerepébe Több néző is csalódottan állt fel a Karinthy Színházban a Csalogány család című komédia pénteki premierje után – írja a Blikk –, mert Gesztesi Károly Jack szerepében nem volt a helyzet magaslatán.
CelebLagzi Lajcsi testvére nekiment a bíróságnak A szintén zenész Galambos István nem érti, miért nem engedték haza a gyerekekhez Lajcsi súlyosan beteg feleségét.
CelebÉvekre rács mögé kerülhet Lagzi Lajcsi Ismerősei szerint Lagzi Lajcsi felesége súlyos betegséggel vonult börtönbe, ugyanakkor a Bors megtudta: Boglárkát nem a tököli rabkórházban tartják fogva. A mulatós zene királyát hosszú börtönévek fenyegetik.
AktuálisOrrvérzésnek indult, mára a fél arca hiányzik - 18+ durva videó Cikkünk képanyaga csak erős idegzetűeknek ajánlott: egy 51 éves férfi kálváriáját mutatja be, aki egy ritka betegségnek köszönhetően szabályosan elveszítette az arcát.