Aktuális9 hónapja kínozzák a koronavírus-szövődmények Hajnalkát, aki csodával határos módon épült fel a COVID-ból Nagy Gergelyné Hajnalka 68 napot volt lélegeztetőgépen, de még most, kilenc hónap után is küzd a betegség szövődményeivel. A tatai nővér börtönként él meg minden egyes percet, amit a koronavírus miatt nem szentelhet hivatásának.
SportMegnyugodhatunk, Szilágyi Áronnal tart Tokióba fizioterapeutája Okkal ijedt meg vívóválogatottunk valamennyi tagja, ugyanis tudós fizioterapeutáját, Bodnár Józsefet mentőautó vitte kórházba.
AktuálisMeg kellett indítani a szülést, mert kiderült, hogy az anyuka rákos, és azonnal el kell kezdenie a kemoterápiát Miután a mellrákja miatt hónapokig kezelték kemoterápiával, azt orvosok azt mondták a 30 éves Danielle Kelley-nek, hogy nem valószínű, hogy gyereke lehet.
AktuálisJövő héten megkapja a világ legdrágább gyógyszerét az SMA-s Zsombi A szülők még csak most kezdik felfogni, hogy tényleg elérték az elképzelhetetlennek hitt célt, sőt hamarosan meg is kapja a Zolgensmát a kis Zsombi.
AktuálisSaját életmentő agyműtétére gyűjt pénzt a tündéri hétéves kislány Noha az ő korában babákra vagy plüssállatokra kéne költenie a zsebpénzét, a mindig mosolygós hétéves lányka életmentő műtét miatt árulja a limonádét nap mint nap.
AktuálisFriss! Fülöp herceget sürgősen át kellett szállítani egy másik kórházba Állapotáról azóta sincs információ.
CelebMeg kellett műteni Vastag Tamás szívét – így van most Csaknem három évtizedig veleszületett szívbetegséggel élt együtt Vastag Tamás. Tudta, hogy meg kell műteni, de mindig halogatta a beavatkozást. Végül a karanténidőszakban rászánta magát, és örül, hogy megtette.
Aktuális8 évesen 105 kiló a kis Benjamin, a 225 kilós Géza segít neki fogyni 105 kilósra hízott egy nyolcéves budapesti kisfiú. Balogh Benjamin szülei elkeseredetten keresik a megoldást a külön engedéllyel magántanulóvá vált gyermekük problémájára, hiszen jelenleg nem élhet úgy, mint a vele egykorúak. Az édesapa...
CelebHétórás műtéten esett át Forgács Gábor: többször állt a halál küszöbén – videó A színész őszintén nyilatkozott a Mokka műsorvezetőinek a rákkal szembeni küzdelméről, amiben jelenleg nyerésre áll.
AktuálisCsak össze kéne szedned magad! – nem hiszik el a korábban makkegészséges nőről, hogy 100 napja szenved a koronavírus miatt Már mindent megpróbáltak az orvosok, de képtelen még a legegyszerűbb napi feladatokat is elvégezni egy 45 éves nő, aki az úgynevezett hosszú-covid miatt szenved – immár száz napja.