A Daily Mail című lapban megjelent tanulmány szerint a harminc év alatti nők harmadának már megjelennek az első ősz hajszálak a fején, ami tizennégy százalékos növekedést mutat a húsz évvel ezelőtti állapotokhoz képest.
A nők általában 35 és 40 éves koruk között kezdenek el őszülni, amikor szervezetük már kevesebb melanint - azaz haj színéért felelős pigment - termel. Vannak persze, akik már tizenévesen deresedésnek indulnak, de eddig ez azért ritkaságnak számított. A nemrég elkészült felmérés szerint azonban ma már a nők 32 százaléka harmincéves kora előtt őszülni kezd, aminek egyik feltételezett oka a növekvő stressz.
Egy 2008-as tanulmány szerint a nők közül egyre többen szoronganak, egyre nagyobb stresszben érzik magukat. Az fehéredő hajban valóban szerepet játszhat egy stresszel kapcsolatos vitaminnak a hiánya. Philip Kingsley, a Hajbiblia című könyv szerzője így nyilatkozott: „Tudjuk, hogy a stressz során B-vitamint használ el a szervezet, korábbi kísérletek során pedig már azt is megfigyeltük, hogy azok a fekete patkányok, akikből kivontuk a B-vitamint, elkezdtek kifehéredni.”
Emellett azonban a dohányzás és a genetika is szerepet játszhat a haj színének elvesztésében, sőt egy a Maine-i Oszteoporózis Kutatatási és Oktatási Központ által készített tanulmány összefüggést talált a korai őszülés és a családban előforduló csontritkulásos megbetegedések között is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.