Celeb

Straub Dezső éveket várhat a pénzére

Bors

Létrehozva: 2021.07.03.

Papíron még a Vidám Színpad művészeti vezetője, mégsem teheti be a lábát a teátrumba. Böröndi Tamás, elhunyt igazgató egykori jóbarátja az örökösökkel vívott harcban már nem csak a munkáját, de a vagyonát is elvesztheti. 

A Bors elsőként számolt be arról, hogy fél évvel Böröndi Tamás színigazgató halála után még mindig nem frissült a Vidám Színpad hivatalos honlapja, ott még mindig Böröndi az igazgató és Straub Dezső a művészeti vezető. Ehhez képest, érthetetlen módon Straubot egyetlen szó nélkül “kizárták” a színházból, Götz Anna, Böröndi özvegye és örököse fel sem veszi neki a telefont, nem tájékoztatja a teátrum folyóügyeiről. 

Straub Dezső májusban azt nyilatkozta a lapunknak, hogy nem érti, mitől lett ilyen hűvös a viszony közte és Götz Anna között, és bár megérti az özvegy fájdalmát, mégiscsak szeretne személyesen beszélni vele arról, hogy mi a színházzal kapcsolatos végakarata az egykori jóbarátjának, aki tragikus módon, koronavírusban halt meg. A párbeszéd nem jött létre azóta sem, így Straub nem volt más választása, ügyvédhez fordult. Különösképpen azért, mert néhány évvel ezelőtt eladta a tulajdonrészét Böröndinek, amit állítása szerint csak részben került kifizetésre. Straub ezért nemrég fizetési meghagyást hagyott az örökösöknek, amiben arra kérte őket, hogy rendezzék Böröndi milliós tartozását.

– Nem véletlen, hogy sehol nem írnak összeget, nem szeretném a részleteket nyilvánosságra hozni – mondta a színész.– Annyi bizonyos, hogy hosszú évek lesznek, mire rendeződik az ügy, jelen pillanatban fogalmam sincs, mikor juthatok a pénzemhez – mondta a Borsnak, Straub Dezső, majd hozzátette: – Nem is tudok ezzel tervezni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193040_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt vannak az első képek az érettségiző diákokról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715041814
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195120_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715041814
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715041814
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715041814
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség