Celeb

Köllő Babett apaként is látni akarja Curtist

Bors

Létrehozva: 2020.10.31.

Közeledik a Sztárban sztár fináléja. Vajon ki lesz a győztes? Ez sokban függ attól is, hogy a héten mesterekké vált zsűritagok milyen munkát végeztek.

Forrás: Knap Zoltán

Múlt vasárnap a Sztárban sztár versenyzőinek a szokásos sorsolás mellett, a második produkcióhozaz ítészek választották ki azt az előadót, akit  szívesen látnának megszemélyesítve a színpadon. Szabó Ádámnak Kökény Attila mondta ki az ítéletet, méghozzá a saját maga produkciója mellett döntött, azzal a felhívással, „még sosem láttam magam kívülről”.

Tóth Andi

Tóth Anditól a zsűri legszigorúbb tagja, Be­reczki Zoltán egy meglehetősen nehéz feladatot kért. A csapat egyetlen női versenyzője Amy Winehouse bőrébe bújik vasárnap este.

– Nagyon örülök, hogy Zoli segített nekem ebben az érzelmes dalban, még zongorázott is, hogy jobban át tudjam érezni a dal mélységét. Nagyon nehéz lesz a színpadon, tartanom kell magam, nem érzékenyülhetek el. Kettős szerepben láthatnak majd a nézők, hiszen Amy-vel ellentétben a másik produkcióm egy pörgős Beyonce-dal lesz.

Szabó Ádám

– Egyetlen felvétel sem tud annyi pluszt adni a produkcióhoz, mint az előadó személyes jelenléte. Nagyon sokat segített nekem Kökény Attila, hiszen nála jobban senki nem tudja, hogy kell énekelni a saját dalát, sőt még énekeltünk is együtt, ami nagyon jó élmény volt. Nyilván tartok attól, hogy zsűriként nézi majd végig az előadásomat, pláne, hogy tudom, elődöntő révén már ő is szigorúbban fog pontozni – mondta lapunknak a maximalizmusáról híres Szabó Ádám.

Curtis

Curtist a szőke díva izzasztotta meg a héten. Curtis hullámzó teljesítményét Köllő Babett teszi próbára Orbán Józsi szerepével. Babett azt szeretné látni, milyen is a kemény külsejű rapper, ha a kisfiának énekel.

– Ahogy említettem is, mivel Curtis énekelt már az anyukájának és az apukájának is, szeretném, ha a nézők a cuki apuka arcát is látnák, amikor a kisfiához, Doncsihoz szól. A ko­­reográfia itt nem meghatározó, így abban sajnos nem tudtam segíteni, de a hangképzésben szerencsére hasznos tanácsokat adhattam Lajtai Kati mellett. A próba végére mi lettünk Curtis vokalistái, és annyira őrülethangulatba kerültem, hogy szinte gyermekként tomboltam – nevetett a zsűri egyetlen hölgy tagja.

Vastag Csaba

Papp Szabi pedig Vastag Csaba egy új oldalát ismerhette meg a héten, amikor Chad Kroegerként közösen gyakoroltak.

– Megtudtam, hogy Csabihoz is közel áll a rock és a metál műfaja, de a választásnál is úgy gondoltam, hogy ez a Nickelback-dal jól passzol majd a személyiségéhez, és a műsor közönségének is elnyerheti a tetszését. Nem egy vérivó rocksláger, hiszen legalább annyira pop, amennyire rock. Igyekeztem hasznos tanácsokkal ellátni, és úgy éreztem, hogy a próba végére sikerült feltöltenem tűzzel – mesélte el Papp Szabi a Borsnak.

Az elődöntősök izgalmas produkciói mellett vasárnap a már kiesett szereplők is visszatérnek egy hatalmas show-t ígérve.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141533_auto_resized.jpg
origo.hu

Bayer Magyar Péternek: Kussolj és ne hazudozz!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713506419
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143031_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levadászlak titeket! – baloldali aktivista fenyegette meg a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713506419
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713506419
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713506419
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók