Celeb

Kollégájával hozták hírbe Várkonyi Andreát

uv

Létrehozva: 2018.10.06.

Hónapok óta külön él Várkonyi Andi és Bochkor Gábor, mi több, a Borshoz olyan információ is eljutott, miszerint a csinos tévés már új párt is talált magának. Lapunk elérte a férfit, akivel hírbe hozták az egykori híradóst.

Könnyed kapcsolatnak indult, ahol semmiféle korlátok közé nem szorították a másikat, majd váratlanul megfogant kislányuk, Nóri, aki 11 éve mindent megváltoztatott Várkonyi Andrea és Bochkor Gábor életében. A pici jöttét igazi csodaként élték meg, hiszen orvosai a csinos tévést semmi jóval nem biztatták, úgy tudta, természetes úton nem lehet gyermeke. Lángoló szerelmük viszont minden akadályt legyőzött, és boldogságuk sokáig töretlennek tűnt. Annak ellenére is, hogy sosem voltak közös kasszán és nem házasodtak össze. Vállalták azt is, hogy párként is szükségük van a külön töltött időre, és olykor magányosan utaznak akár a világ másik pontjára, egy kis feltöltődésre. Kapcsolatuk tehát számos ponton eltért a hagyományostól, de mindketten hittek benne, hogyha tiszteletben tartják a másik személyiségét és igényeit, az harmonikus kapcsolathoz vezet. Nos, úgy tűnik, mégsem a Várkonyi-Bochkor recept a hosszú, boldog párkapcsolat titka.

A Blikk információja szerint a pár már hónapok óta külön él. A hírességek egy közleményben el is ismerték szakításukat.

„A hír igaz, bár nem friss, hiszen nyár óta külön élünk. Mi magunk sem tudjuk, hogy mindez végleges vagy csak egy átmeneti időre szól. Békés és baráti kapcsolatban vagyunk egymással, ami Nóri lányunk miatt is kiemelten fontos a számunkra” – írták Bochkorék.

Miután kiderült a szakításuk, több olyan pletyka is megtalálta szerkesztőségünket, valaki be is telefonált, miszerint Várkonyi Andrea újra szerelmes. Állítólag egy kollégájával került közelebbi kapcsolatba. A jóképű, rendkívül művelt férfi külsőre hasonlít is a fiatal Bocsira. A Bors megkereste a férfit, hogy megtudjuk, van-e bármilyen alapja a folyosói pletykának. Az érintett férfi viszont határozottan tagadta értesülé­seinket, s azt külön kérte, hogy semmilyen körülmények között ne említsük a nevét.

Nyilatkozni sem Várkonyi Andrea, sem Bochkor Gábor nem akar, pedig sokan kíváncsiak arra, hogy az egyik legmodernebb kötelékek között élő páros szövetsége miért gyengült meg. A Bors munkatársai kora reggel felkeresték a rádióst a Music FM székházában. A fővárosi stúdióban szívesen vették a látogatásunkat, de a műsorvezető végül úgy döntött, nem fűz többet a szakításukhoz.

– Sajnos, nem tudok többet mondani, mint amit leírtunk Andival – üzente meg kolléganőjével Bochkor. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715107812
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715107812
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194971_auto_resized.jpg
vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196899_auto_resized.jpg
ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715107812
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197135_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715107812
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715107812
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715107812
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715107812
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/IUTEOoNLMrEJGlpI8euRji7EKnN_A7gI0Vc31pYogNA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyZDQ3MzAzZGJkMDQ2NThiYzUxZGU5NjQ1Mzc1NDgz.jpg
Gyermekáldás

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"