Celeb

Árvasági segélyből jutott Budapestig Gömöri András Máté

Fái

Létrehozva: 2018.01.26.

Főszerepeket játszik a Fővárosi Operettszínházban, egyetemre jár, műsort vezet a FEM3-on. Korán árvaságra jutott, keményen meg kellett küzdenie a sikerért.

Forrás: Végh István

Szikszón született, egy faluban, Kisgyőrben gyerekeskedett, majd kollégista lett Miskolcon. Akkor még kinevették Gömöri András Mátét az álmai miatt.

– Ha Borsod, Nyíregyháza környékéről jössz, megtanulod, hogyan állj ki magadért, hogyan tűzz ki nagy célokat, amiért hajlandó vagy küzdeni. Édesanyámat tízévesen, édesapámat 16 évesen veszítettem el – meséli Máté. – Aztán úgy indultam neki, hogy most muszáj valamit tennem, különben végem. A két bátyámra mindig számíthattam, de sokáig nem maradtam náluk. Nem volt könnyű, de semmi sem az. Életben szerettem volna maradni, mivel korán egyedül maradtam. Az egyik bátyám úgy fogalmazott: sikerre ítéltem ma­gam, mert nem volt más, csak előre. Nem volt mentőövem, nem apa, anya pénzéből jöttem Pestre, hanem árvasági segélyből.

Ha elfogyott Máté pénze, dolgozott villanyszerelőként, vagy vért adott. Később lett csak olyan munkája, amely a mostani szakmájába vág. 

– Távolinak tűnt ez a világ, de tudtam, hogy elérek oda, amit kinéztem magamnak. Az embe­rek sokszor csak az eredményt látják: a kis takony mit keres itt? Lehet utánam csinálni, végigjárni, amin én mentem ke­resztül! Nagyon sok munkám van benne, sok kudarc, sok nehéz nap, hónap, de azt nem látni, csak a sikert.

A héten kezdett mű­sor­ve­ze­tőként Szentpéteri Eszter mellett a FEM3 Caféban.

– Nagyon élveztem ezt a három napot! Csak az elsőn izgultam – meséli Máté.

– A héten há­rom „műszakot” húzok, reggel mű­sorvezetés, aztán megyek a Színművészeti Egyetemre vizsgázni, este pedig előadásom van, most éppen A Notre Dame-i toronyőr. Amikor harmadik nap beértem az egyetemre, ólmos fáradtságot éreztem, alig tudtam levizsgázni. De hála istennek, majdnem mindenből jeles lett a fél­évem. Ezer dolgot csinálok egyszerre, de ebben látom az előrehaladásom kulcsát. Azok az emberek, akikre felnézek, ilyen habitusúak, munkabírásúak. Meg akarom mutatni, mi van bennem. Az elmúlt két hónapot úgy túlpörgettem, hogy lassan muszáj lesz pihennem. Kimerültem, mert mindennap 5.50-kor keltem, éjjel 11-kor értem haza. De elég lesz három nap, amikor otthon vagyok, főzök a családnak, lefestek két ajtót, játszom a kutyával.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190559_auto_resized.jpg
origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714960510
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714960510
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187437_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap