Noha Szilvi minden egészségügyi előírást igyekszik betartani, mégis nehezére esik a maszkviselés, amely mindennap újabb akadályt gördít elé.
– A karantént sokkal jobban éltem meg, mint a maszkviselést. Látássérültként ugyanis kevésbé fontos számomra a vizualitás, s én inkább belülről élek, az érzékszerveimre hagyatkozom – kezdi a Borsnak a The Voice című tehetségkutató egykori felfedezettje, aki a járványidőszak alatt nem szívesen mozdul ki az otthonról, hisz számára most még egy szimpla bevásárlás is gondot okoz.
– Zenét hallgattam, a családommal, a barátaimmal beszélgettem, úgyhogy igyekeztem magam elfoglalni, de nem tagadom, néhány hét elteltével már nagyon megterhelő volt számomra a bezártság. A szabályokat betartva igyekeztem minél több időt a szabadban tölteni, de mivel egész életemben másokra voltam utalva, ezért ebben az időszakban különösen nehéz boldogulnom. A maszk viselése megkeseríti az életemet, és az eddigieknél is jobban meg kell terveznem azt, ha kiteszem a lábamat otthonról. Szaglással és tapintással tájékozódom, de ugye az előbbit teljesen ellehetetleníti a maszk, mert szinte semmilyen illatot nem érzek benne. Magyarán azt sem tudom, hogy merre járok. A boltban a pékárut tízszer annyi idő alatt találom meg, mint egyébként, úgyhogy kénytelen vagyok mindent összefogdosni, hogy eltaláljak A-ból B-be. De ugye ez sem túl higiénikus, gumikesztyűben pedig semmit nem tudok kitapintani, úgyhogy marad a csupasz kezem és a segítségkérés, másokkal való érintkezés. Belém karolnak, próbálnak elvezetni a dolgomra, így hát a távolságot sem tudom tartani. Nem szeretnék panaszkodni, de tény, hogy ezúttal óriási bajban vagyok… – vallja be Agárdi Szilvi, aki online vásárlással is próbálkozott, ám hamar kiderült: azzal sem könnyebb boldogulnia.
– Sajnos a nagyító programom nem ismeri fel a legtöbb áruház kínálatát, így kénytelen vagyok továbbra is másokra hagyatkozni, netán kísérőt szerezni magam mellé. Elég macerás most az életem, de a lakásba sem szeretnék bezárkózni. Mindenesetre az egészségemre amennyire csak tudok, vigyáznok, mert ha a koronavírus-járvány következtében a szaglásomat és az ízlelésemet is elveszíteném, akkor fogalmam sincs, mit csinálnék – fűzi hozzá az énekesnő, akinek a többi előadóhoz hasonlóan minden fellépését vissza kellett mondania, így most a civil munkájából, HR-asszisztensként próbálja magát fenntartani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.