Mégis igaznak bizonyultak a pletykák a csinos fitneszedző házasságáról, annak ellenére, hogy egy hete még cáfolta a híreket. Rubint Rella válása persze nem az első a sztárvilágban, ami sokkolta a rajongókat. Mutatjuk a többieket.
Jó ideje pletykálják, hogy valószínűleg nincs minden rendben Rubint Rella és Novothny Soma focista házasságában. Még csak 3 éve annak, hogy kimondták a boldogító igent, most azonban kiderült, elválnak. Persze nem a fitneszedző az első, aki elhallgatta, hogy gondok vannak a kapcsolatában, mutatjuk azokat a sztárokat, akiknek a válása szintén villámcsapásként érte a rajongókat.
Weisz Fanni és Hajmásy Péter házassága is hasonló körülmények között ért véget. A gyönyörű modell 7 éven át volt együtt egykori kedvesével, ám az esküvő után 2 évvel tönkrement a kapcsolatuk. Ugyan nem beszéltek a nehézségeikről, a szemfüles rajongók ott is kiszúrták, hogy egyre kevesebb a közös poszt, ami után nem sokkal meg is érkezett a nagy bejelentés. Azóta az egykori pár mindkét tagja újra szerelmes, sőt mindketten szülővé is váltak.
Kerényi Miklós Máté és Dancs Annamari házassága is a két sportolóéhoz hasonlóan nagy szerelemnek indult, így arra senki sem számított, hogy a házasságuk egy évig sem tart majd. Ugyan a színészpárnak egy közös gyermeke is született, de az első házassági évfordulójukon már nem alkottak egy párt. Ennek ellenére a válási procedúra két évig húzódott, de időközben mindkét fél új társat talált magának.
Akárcsak Dancs Annamari és Kerényi Miklós Máté kapcsolata, úgy Sánta Laci és Széphalmi Juliska közös élete is a színházban kezdődött, és végül sajnos hasonló véget is ért. A színész 7 évig élt boldogan a táncossal, sőt egy közös gyermekük is született, de hiába a sok próbálkozás és párterápia, a házasságuk végül zátonyra futott. A rajongók igazi mesebeli szerelemnek tartották az övéket, így szinte derült égből villámcsapásként érte őket a válás híre.
Lukács Miki és Peller Anna házassága sosem volt botrányosnak mondható, sőt sokkal inkább a harmónia jellemezte, ezért is lepett meg mindenkit, amikor bejelentették, hogy már külön keresik a boldogságot. Az egykori sztárpár szerencsére békében intett búcsút egymásnak, sőt barátok, vagy ahogy ők mondják, szövetségesek maradtak. És bár azóta mással boldogok, közös kislányukat, Annabellát nagy egyetértésben nevelik.
A szépségkirálynőt és volt férjét ma már senkinek sem kell bemutatni, hiszen a válásuk, majd Kulcsár Edina és G.w.M kapcsolata is nagy port kavart. Szabó András Csuti volt felesége néhány nappal a nagy bejelentés előtt még azt nyilatkozta, mindent megtesznek, hogy megmenthessék a házasságukat, így nem csoda, hogy a rajongókat váratlanul érte a szakítás. A kétgyermekes szülőknek a hangos válás után végül sikerült rendezni a viszonyukat, és most már békében, közös felügyelettel nevelik Ninát és Medoxot.