Dajka Raul nemrég új lemezt adott ki, de az elmúlt hónapokban olyan befutott előadókkal dolgozott, mint Pribelszki Norbi, Zaporozsec és Nótár Mary. A lendület még nem fogyott el, ám ehhez kétségtelenül töltődni kell. Raul ráadásul kétgyermekes családapa, a marcona külső érző szívet takar: családja mindennél fontosabb számára, s a párnapos elvonulás a szülőségére is pozitív hatással van.
– Eddig kétszer voltam az úgynevezett férfielvonuláson, legutóbb tavaly nyáron, és annyiszor fogok még menni, amennyiszer lehetséges. Egy férfi sokszor nem tudja, merre van arccal. Én is a legrosszabb időszakomban mentem el az első elvonulásomra, és teljesen kicserélve jöttem haza – árulta el az énekes, aki ki is fejtette, miről van szó:
– Ez minden alkalommal négy nap, ami arról szól, hogy megkeresd a lelki békéd, és elgondolkozz, hogy hogyan tudnál a legboldogabban működni ebben a felgyorsult világban. Egy csapat egymásnak idegen férfi egy luxust, és főleg térerőt nélkülöző helyre utazik, ahol számos önfejlesztő és csoportos foglalkozáson veszünk részt. Sok dologra rádöbbentem, de amin a legtöbbet gondolkodtam az az, hogy mennyi nézőpont van egy adott szituációban és, hogy ezt ki, hogyan élheti meg – mondta el a Borsnak nyilatkozva. Dajka Raul felesége sem bánja a különleges utazást: férjét, gyermekei apját ugyanis jóformán kicserélve kapja vissza ilyenkor.
A magánéletben nyugodtabb lettem, és kiegyensúlyozottabb. A munkában ambiciózusabb, és hittel teli. Sajnos a legtöbb férfi rokonom, barátom, ismerősöm fél szembenézni önmagával, ami miatt vétózzák a férfielvonulást. Pár szóval, kötelezővé tenném minden férfitársamnak ezt az elvonulást!
A több mint egy évtizede a pályán lévő énekes nem tagadja, a férfiak mentális egészségéért is tenni kell, s azt is büszkén vallja, hogy a vagány külső mögött érző szív lakozik, családja kedvéért képes elővenni gyermeki lelkületét. A karácsonyi időszak jó példája volt ennek.
– Vártam már az ünnepeket, mivel két gyermekem van. Paloma másfél-, Mauró hároméves. Szerettem volna azt a varázst átadni, amit én kaptam gyerekként. Ilyenkor én is visszarepülök kicsit a gyerekkoromba, velük néztem a régi karácsonyi filmeket, meséket. A Télapu első részét már kívülről tudom, színötösre tudnék érettségizni belőle – viccelődött az énekes, aki tavaly Fonogram-díjat kapott, új albuma aranylemez lett, és önálló estjén is dolgozik a RAUL & the Amigos zenekarával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.