Meggondolták magukat a Megasztár szavazói?

Tóth Abigél
PUBLIKÁLÁS: 2024. december 21. 14:00
Tóth Abigél ugyan nem nyert, de a közönség örökre a szívébe zárta. A Megasztár 2024-es évadának negyedik helyezettje előtt szép karrier áll.

Az év egyik legjobban várt, és legnézettebb showműsora a tizenkét év után visszatérő Megasztár volt. A tehetségkutató hetedik évadát Gudics Máté nyerte, ám rajta kívül is bőven vannak versenyzők, akiknek a nevét még sokszor fogjuk hallani. Ilyen Tóth Abigél is.

megasztár tóth abigél
Tóth Abigél ugyan nem nyerte meg a Megasztár 7. évadát, garantált, hogy szép karrier áll előtte (Fotó: TV2)

Imádják a Megasztár negyedik helyezettjét

A sepsiszentgyörgyi lány a negyedik helyen végzett a versenyben, amit ő derűsen fogadott el: 

Annyi baj legyen – nyugtázta a döntő kapujában való kiesését az élő show-ban mosolyogva. Pedig távozása sokakat meglepett, a zsűri az első pillanattól kezdve az élmezőnyben látta, sőt, Rúzsa Magdi már a válogatón azt mondta, lehet, hogy meg is találták a végső győztest. Abigél kétségtelenül még így is sokat nyert a műsorral. Ott debütált például első saját dala, a Rabmadár, aminek a megszületését a híres magyar producer, Szabó Zé segítette.

A Megasztár 2024-es évadában a Campusonic Music kiadó támogatta az énekeseket, s bizony nem csak Abigélnek készül a jóvoltukból saját dala. A kiadó YouTube-csatornájára Orbán Rudi két dala, a Miért és a Kereszthuzat is felkerült, csakúgy, mint az extravagáns rocker, Dénes Dávid zenekarának Adria című száma is. Bár Dávidnak is hatalmas a rajongótábora, Rudi pedig csak egy hajszállal csúszott le a Megasztár megnyeréséről – a „háziversenyt” egyértelműen Abigél nyerte. Bár a fiúk sem panaszkodhatnak a több tízezres megtekintést látva, Abigél kimagaslik a mezőnyből, a Rabmadárt csaknem 250 ezren tekintették már meg a kiadó YouTube-csatornáján.

Tóth Gabi Tóth Abigélnek üzent

Abigél tehát elindult azon a bizonyos göröngyös úton, s eddig jól veszi az akadályokat. Tehetségére már befutott énekesek is felfigyeltek. Nemrég Marsalkó Dávid zenekara, a Halott pénz hintett el egy esetleges közös produkciót. A műsor során pedig Tóth Gabi is nyilvánosan üzent neki: közösségi oldalán megható posztban biztatta a nézőket a szavazásra, Abigélnek pedig azt címezte:
Tudd, én sem nyertem, szóval bárhogy is alakul, az biztos, hogy helyed lesz a zenei palettán! Rám számíthatsz! – ígérte Abigélnek Gabi

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.