Ugyanabban a betegségben szenved Wendy Williams, mint amilyenben Bruce Willis is. Az amerikai műsorvezetőt kihasználták.
A gyám ügyvédje, Sabrina Morrissey megerősítette, hogy a 60 éves talkshow egykori házigazdája tartósan cselekvőképtelenné vált. Wendy Williams, egy elismert házigazda és médiaszemélyiség, akit tragikus módon korai demenciával diagnosztizáltak és ennek következtében súlyos károsodást szenvedett. Most a Williams állítólagos kihasználása miatt folyamatban lévő per részeként nyújtottak be egy határozatot. Idén forgatták le ugyanis Wendy Williams-szel a Hol van Wendy Williams című dokumentumfilm-sorozatot, amiben a látszólag nem 100%-os műsorvezető beszél arról, hogy miért mondott le házigazdai szerepköréről saját műsorában.
A gyám sikertelenül próbálta megállítani a négyrészes sorozat megjelenését, amiben a műsorvezetőt sebezhető állapotban mutatták meg, aki a pénzügyi helyzete miatt sírni kezd, és beszámol arról, hogy szenvedélybetegségben szenved - írja a Page Six.
A lezárult forgatás után kiderült, hogy Williamsnél frontotemporális demenciát és afáziát diagnosztizáltak, amelyek emlékezetkiesést okoznak, és rendszertelenül viselkedik. Állítólag a betegség jeleit mutatta, amikor elkezdődött a sorozat felvétele. Morrissey korábbi beadványaiban azt állította, hogy a producerek vagyonokat kerestek a sorozatból, míg Williams csak 82 ezer dollárt kapott, ezért a gyám kártérítést kér ügyfele nevében. Legutóbbi levelében azonban Morrissey azt kérte a bírótól, hogy törölje le az egykori rádiós DJ egészségi állapotára, családi kapcsolataira és pénzügyeire vonatkozó érzékeny információkat, hogy megvédhesse a magánéletét. Arra is rámutatott, hogy milyen előnyökkel jár a teljes nyilvántartás lezárása a cselekvőképtelen személy magánéletének védelme és méltósága érdekében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.