Az Újratervezés új évadának első hetében a nehéz sorsú Toldi családdal találkozhattak a nézők, akiket az utcára kerüléstől mentett meg a műsor. Leila és három fia személyében nemcsak egy nagyon szeretetteljes, összetartó családot, hanem igazán erős, szorgalmas és kitartó embereket ismerhettünk meg. A mai adásban pedig végre megpillanthatták új otthonukat, ami miatt nem csak ők, de még a Stohl András és Csuti is elérzékenyültek.
Szabó Zsófi ugyan sajnos nem tudott jelen lenni, de az utolsó pillanatokig segítette a csapatot, hogy minden kész legyen:
Nagyon sajnálom, hogy nem lehetek itt az átadásnál, de megígértettem Csutival, hogy majd fel fog hívni, és láthatom, hogy örül a család. Szeretnék a részese lenni ennek a pillanatnak.
Amíg az utolsó simítások folytak, addig Stohl András a családnál vendégeskedett, és a maguk mögött hagyott időszakról beszélgettek.
Én mai napig nem térek magamhoz. Annál a pillanatnál ragadtam le, amikor kimentem, és megláttalak téged. Frankón sokkot kaptam, hajnali háromig fent voltam és csak sírtam. A fiúk kérdezték, hogy „Anya, mi a baj?” és mondtam, hogy nem tudom felfogni, ami történt, szerintem álmodok és nem szeretném, hogy felkeltsenek
– mondta visszagondolva Leila a műsorvezetőnek.
Ezután eljött a nagy pillanat, és Toldiék megérkeztek a helyszínre, ahol Csuti és Léna várták őket meghatottsággal vegyes izgalommal.
A szívem a torkomban dobogott, szinte éreztem, ahogy közelednek. Szerintem én jobban izgultam, mint ők
– mondta az üzletember elérzékenyülve.
Az édesanya már a belépés előtt a könnyeivel küszködött, a lakásban körbenézve pedig már kitört belőle a sírás. Természetesen imádták a végeredményt, bár szinte el sem hitték, hogy ez a hely valóban az új otthonuk. Sőt, még néhány meglepetést is tartogattak nekik, hiszen a tervezett két szoba helyett végül hármat alakítottak ki, így a két idősebb fiú, Robi és Rómeó is saját szobát kapott, Leilának pedig egy külön kis körmös sarkot is kialakítottak Jákob Zoli közreműködésével, ahol tud majd dolgozni.
Az édesanya a csapatnak és a műsorvezetőknek is készült némi meglepetéssel, amire senki nem számított. Mindannyian egy dátummal ellátott kulcstartót kaptak, amin a család neve mellett annyi állt:
Köszönjük.
Az azért szíven ütött, hogy készítettek nekünk ajándékot, a négy évad alatt én így még nem kaptam családtól ajándékot. És nagyon érdekes, hogy még erre is volt energia és gondolat is, szóval nagyon szép volt
– mondta elérzékenyülve Stohl András.
Újratervezés 21:30-tól minden hétköznap a TV2 Klubon!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.