Baleset

Mentőt kellett hívni Vitray Tamáshoz

Bors

Létrehozva: 2024.07.10.

Mindig történik vele valami, de úriemberként nem pletykál, és nem is panaszkodik – csak ül és mesél. Vitray Tamás ugyanolyan nyugalommal beszél a jelenlegi házasságáról, mint a gyermekei pályaválasztásáról vagy éppen arról, hogy nemrég kórházba kellett szállítani.

A legendás televíziós rengeteg interjút készített, és sokkal ritkábban ad. Vitray Tamás ezúttal a hot! magazin újságírójával kivételt tett, és a beszélgetés folyamán elképesztő eseményről számolt be!

hot magazin feltöltés vitray tamás
Vitray Tamás elképesztő történetet mesélt el – Fotó: Trenka Attila

A hot! újságírója a lakásuk nappalijában ült szemben Éva asszonnyal és Vitray Tamással. Elsőként azt kérdezte a legendás riportertől, hogyan érzi magát az új házasságában, öt év agglegénylét után.

Ami a házaséletet illeti, a mostani a negyedik, tehát ebben van némi tapasztalatom. Nézze, egy idős ember pontosan tudja, hogy mennyit változtak az évekkel a szokásai, és mennyi az, amiben óhatatlanul alkalmazkodnia kell. Én azt hiszem, nem vagyok raplis, ezt javamra írom, másrészt Éva olyan mértékig vigyáz rám, hogy csak nehezen tudom elhitetni vele, hogy még be tudok szállni az autóba, meg ki is belőle, és el is tudom vezetni, ha kell. 

Nem kell engem pátyolgatni, de azért megsúgom: gyakorta jólesik.

 

Vitray Tamás balesete

Különben régóta ismerik egymást, de a legutóbbi találkozásuk a véletlen következménye. Tamás kilépett a lakása házának kapuján, Éva pedig hasonlóképpen az övékén. „Hát maga hogy kerül ide?” – kérdezte Éva. „Én itt lakom” – felelte Tamás. Így kezdődött…

Voltaképpen a különös ebben már az is, hogy teljesen más útról indultunk egy szabad pályának – folytatja Éva. – Én az operaénekesi pályán léptem a közönség elé, Tamás a tévé dobozából vált ismertté. Több minden mégis közös volt. Például a komolyzene, kiváltképp az opera iránti rajongás, meg a hivatással együtt járó – talán szabad így mondanom – szinte kötelezően magas fokú hiúság.

Ez bizony igaz, néha úgy érzem, a koromhoz már nem is illik ez igazán – folytatja Tamás. 

Most is épp, hogy hazaérkeztünk a kórházból, miután egy hete elestem a szobában, és jól bevertem a fejem, és a könyvespolc széle jó ötcentis vágást ütött a fejemen.

Én berohantam – folytatja Éva –, ő éppen tápászkodott, és akkor láttam, hogy jócskán ömlik a vér a fejéből. Bizony mentőt hívtam. A kórházban két tetanuszinjekció és öt öltés volt a jutalma.

Hogy hol itt a hiúság? – kérdezi Vitray. – Meghívást kaptam egy műsorba, és le akartam mondani, hogy ne kelljen így mutatkoznom. Nehogy már a kötés láttán azt higgyék a nézők, hogy a maradék agyamat távolították el.

„Nem is az a szerencse, ha az ember valamit túlél”

A 91 esztendős tévés ezúttal megúszta nagyobb baj nélkül, de már korábban is érték hasonló dermesztő élmények. Három évvel ezelőtt autóbalesete volt, korábban az akkori háza galériájáról zuhant le, mégis azt mondja: szerencsés ember.

Nem is az a szerencse, ha az ember valamit túlél. Inkább azt mondom, hogy a szerencse az, ha az élete fordulópontjain a jó alternatívát választja. 

Én általában megtanultam, hogy ne mindig az eszemre hallgassak, hanem az ösztöneim sugallatára, és ez bizony gyakorta jó döntésre vezetett.

hot magazin feltöltés vitray tamás
Az egyik jó döntése az év elején kötött házassága – Fotó: archív

Azután a családi viszonyokra térünk át. Vitray két fia öt unokával gyarapította a családot: három fiúval és két lánnyal. Az egyikük, Anna a nyár derekára várja az első gyermekét. Péter fia informatikus, Tamás pedig a National Geographic magazin magyar kiadásának főszerkesztője. Utóbbi lett volna az édesapja egyetlen követője a tévés pályán, operatőrként végzett, de hamarosan pályát váltott.

Igazából eredetileg filmrendező akart lenni, de lebeszéltem. Azt mondtam, hogy abban egy kicsit sok a „lilaság”. Így lett aztán operatőr, közben elvégezte a biológia szakot is. Örültem, hogy hallgatott rám, mert a mi pályánk – amint a rendezőé is – olyan, hogy az ember hajlamos kinevezni önmagát zseninek. Hogy aztán tudja-e igazolni valamivel? Leginkább semmivel… 

hot! magazin 28-as lapszám
A legújabb hot! magazinban is számos exkluzív sztártörténetet olvashatsz - Fotó:  hot! magazin


 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek