ÖRÖK VÁROS

"Petra hol van?" - Megdöbbentő videó került elő a Házasság első látásra sztárjáról

Doris

Létrehozva: 2024.06.22.

A TV2 párkapcsolati reality-jének szereplőjéről nemrég derült ki, hogy már nem magányos. A Házasság első látásra Andrisa egy videóban mutatta meg Petra utódját.

Kabai András a Házasság első látásra első évadában Dávid Petra férje volt, és bár gyakorlatilag végig veszekedték a házasságuk mind a hat hetét, a forgatást követően sikerült rendezni a soraikat, és úgy tűnt, nagyon is jóban vannak. 

Házasság első látásra
Házasság első lására: Andris és Petra frigye nem végződött jól  Fotó: TV2

Ezért is ért sokakat hidegzuhanyként a nagy bejelentés, mely szerint András megtalálta álmai nőjét egy Réka nevű lány személyében, ám a románcról a műsor ideje alatt még nem beszélhetett. A TV2 párkereső műsorának szereplője, Kabai András az edzőteremben pillantotta meg mostani párját. Miután a kapcsolat tartósnak bizonyult, Andris bevallotta: nős, és majd látható lesz a Házasság első látásra című műsorban. Az adásokat végül együtt nézték meg, és jókat derültek egy-egy jeleneten.

Házasság első látásra Andris és új párja Réka
Házasság első látásra András és új kedvese, Réka (Fotó: Kabai András)

Házasság első látásra: András és Réka meg sem álltak Rómáig

A szerelmesek júniusban sort kerítettek egy romantikus villámvakációra is. Úti céljuk nem más volt, mint az örök városnak kikiáltott, Romulus és Remus által alapított Róma. András és Réka mindössze két napot töltöttek a turisták körében rendkívül népszerű olasz fővárosban, de így is lejárták a lábukat a rekkenő hőségben. Rómában ugyanis mostanában tombol a kánikula csakúgy mint Budapesten, a 36 fokot is eléri a napi maximum hőmérséklet. 

A Házasság első látásra megosztó szereplője egy TikTok-videóban mutatta meg, milyen nevezetességeket látott Rómában, és azzal is elbüszkélkedett, hogy két nap alatt 28 000 lépést tettek meg a macskaköves utcákon.

@lovingarmsmusic 28.000 lépés 2 nap alatt 🇮🇹 #róma #trip #italy ♬ Viva La Vida - Coldplay

A videó bizony sokakat megdöbbentett, a netezők nagy része ugyanis le van maradva, és abban a hitben élnek, hogy Andrásnak még mindig Petra mellett van a helye.

- Hol van Petra?

- Én csak a Petrás kérdéseket jöttem olvasni...

- Petrával mi történt?

- Van, aki elvisel téged, Andris?

Ilyen és ehhez hasonló hozzászólások árasztották el András TikTok-videóját, de persze olyanok is akadtak, akik örültek annak, hogy a lemezlovasnak összejött a szőke hercegnő, és végre rátalált a boldogság.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek