Befektetés

MC Hawer hatmilliós karórát villantott

Mona

Létrehozva: 2024.06.08.

A mulatós sztár elsősorban nem a bankszámláján gyűjti a pénzt, inkább befekteti. De hogy mibe? Értékes tárgyakba. MC Hawer ma már hatmillió forintos órát visel, és tízmillás autóval rója az utakat, ám nem volt ez mindig így.

MC Hawer, azaz Koczka Géza közel tizenegy évvel ezelőtt intett búcsút alkoholizmusának. Szenvedélybetegsége nem állt meg az italnál, ugyanis játékterem-függő is volt. Saját bevallása szerint legalább 200 millió forintot bukott el abban az időben, amikor nem tudott uralkodni rossz szokásain.

MC Hawer
MC Hawer befektetésként tekint milliós órájára és autójára (Fotó: Markovics Gábor)

MC Hawer nem nagyzolásból viseli a méregdrága órát

Azonban 2013 októberében minden megváltozott. Sokadik elvonókúrája végül sikerrel járt, és azóta józanul éli az életét. Ez pedig rendkívül pozitív hatással volt nem csak a mindennapjaira, hanem az anyagi helyzetére is. A több mint tíz év alatt összeszedte magát, és már olyan dolgokat is megengedhet magának, amiket korábban nem...

Az elmúlt években főleg arany ékszereket vettem – befektetésnek és biztonsági tartaléknak –, amiket előszeretettel viseltem, bár néha úgy néztem ki, mint a bazári majom. Időközben óriásit ugrott az arany ára, és amiket felhalmoztam, nagyon jó áron tudtam tovább adni. 

Gyerekkorom óta égette a pénz a zsebemet, mindig kellett valamit vennem. 

Régi vágyam volt egy ilyen óra tulajdonosa legyek, de nem nagyzolásból viselem, és nem azért, mert szép, hanem ennek is lassan, de folyamatosan növekszik az ára – magyarázta a Borsnak.

MC Hawer
Egykor súlyos anyagi gondokkal küzdött (Fotó: Markovics Gábor)

Újabb célt tűzött ki maga elé

Gézának két álma volt, a már említett Rolex óra, a másik pedig egy nagy értékű autó, ami nemrég egyedi rendszámot is kapott.

Nincs mit titkolnom, egy tízmilliós BMW-ről van szó, de szép lenne, ha a 30 éves pályafutásom alatt ennyit sem tudtam volna „összekalapálni”. 

Amióta nem iszom, egészen másképp gondolkodom, szeretem, ha van tartalékom. 

Most nem tervezek nyaralást sem, mert egyrészt nem vagyok jó a gyomorfekélyem miatt, kicsit legyengültem, másrészt van egy újabb célom, saját lakást szeretnék vásárolni, ugyanis jelenleg még bérleményben élek. Ha pedig úgy alakul, akkor képes vagyok ettől a két szerelemtől is megválni a még nagyobb előrelépés érdekében – avatta be terveibe lapunknak.

„Legalább kétszázmillió forintot buktam el”

MC Hawer korábban sem csinált titkot abból, hogy komoly anyagi nehézségekkel küzdött függőségei miatt. Jól keresett, mindhiába, mert minden bevétele a szerencsejátékra és az italra ment el.

Rendszeresen játszottam el azt a pénzt, amit egy hétvége alatt megkerestem, következő héten pedig már ételre sem maradt egy forintom sem. 

Legalább kétszázmillió forintot buktam el abban az időben. Bánom, mert közben a társam házat épített, vállalkozást indított, én pedig csak azóta élvezem az élet szépségét, amióta nem iszom. 

De azt szeretném hangsúlyozni, hogy ezeket az értékes dolgokat nem hivalkodásból vásároltam, és nem akarok feltűnősködni sem, inkább önkifejezésnek mondanám. Ha a múltba nézek, semmit nem bánok, mert sokat tanultam a hibáimból, hatalmas lecke volt. Mindenen végig kellett mennem ahhoz, hogy érezzem a súlyát a tetteimnek. Szerencsésnek tartom magam, hogy végül minden pozitívan alakult, és jól élek. Álmok pedig mindig kellenek, szeretném az embereket is arra ösztönözni, hogy merjenek célokat kitűzni maguk elé – mondta érdeklődésünkre.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek