G.w.M-nek köszönheti gyógyulását Kulcsár Edina

szerelem
PUBLIKÁLÁS: 2024. június 29. 13:30 / FRISSÍTÉS: 2024. július 24. 11:03
A rapper férje a jelek szerint nagyon jó hatással van az egykori szépségkirálynőre, hiszen még egy korábbi betegségéből is kigyógyult, amióta vele van. Kulcsár Edina erről az ijesztő problémáról többször is mesélt már a követőinek, és most azt is elárulta, minek köszönheti, hogy nem kell többé aggódnia.

Kulcsár Edina sokat küzdött korábban az úgy nevezett Raynaud-szindrómával, aminek tünete, hogy bizonyos körülmények között, például hidegben az ujjai, lábujjai, esetenként teljes végtagjai elfehérednek. Ennek oka, hogy az erek beszűkülnek, extrém esetekben szinte el is záródnak, ezzel visszatartva a vért az adott területről. Ez persze fájdalommal is jár, aminek sokáig a szépségkirálynő is elszenvedője volt. De szerencsére ez már a múlté G.w.M-nek köszönhetően.

Kulcsár Edina és G.w.M SZL_0906
Kulcsár Edina és G.w.M olyan boldogok együtt, hogy még a szépségkirálynő gyógyulása is ennek köszönhető (Fotó: Szabolcs László)

Edina az Instagram-oldalán mesélte el a történetét ezzel az egészségügyi problémával kapcsolatban, sőt egy régebbi fotót is megosztott az ujjáról:

A neve Raynaud-szindróma. Pont a lézeres szőrtelenítésnél említettem, hogy elég sok egészségügyi dologgal küzdöttem. Többek között ezzel is. De nem csak az ujjaim, hanem volt, hogy a fél kezem/kezeim és a lábaim is elfehéredtek… A legdurvább az volt, amikor a bal lábszáram lefehéredett és minimum 2 hétig érzéketlen volt. Akkor eléggé megijedtem, mert a kezeim/lábaim esetében max. fél órán át tartott ez a sokkos tünet.

Kulcsár Edina betegsége már a múlté

Bár az orvosok nem tudtak segíteni az egykori modellnek, ahogy rátalált a szerelem, rendbe jöttek a dolgok. Így szerinte a gyógyulása második férjével való kapcsolatának tudható be:

Soha nem találtak rá gyógymódot, de amióta Márkkal vagyok, érdekes módon egyszer sem jelentkezett nálam a Raynaud-szindróma. Szóval maximálisan hiszek abban, hogy sokszor a lelkünk betegít meg minket. Most semmi bajom!

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.