Galambos Lajos 2023 áprilisa óta tölti a berettyóújfalui börtönkórházban a rá jogerősen kiszabott 3 év hat hónapos büntetését. A zenészt víz-, gáz- és áramlopási ügy miatt ítélték letöltendő börtönbüntetésre, de cellában egy percet sem töltött, tekintettel az egészségügyi állapotára.
Lajcsi már bevonulása előtt jelezte a bíróságnak, hogy gyógyíthatatlan betegsége van, úgynevezett COPD, más néven tüdőtágulat, amit a zenész szerint nem tudnak börtönkörülmények között rendesen kezelni, ezért szeretné, ha az otthonában tölthetné le a büntetést, házi őrizetben, otthonápolás kereteim belül. Galambos az ügyvédjén keresztül eddig két kérvényt nyújtott be, de mindkétszer elutasította a bíróság arra hivatkozva, hogy a börtönkórházban megfelelő ellátásban részesül a fogvatartott.
A zenész sokszor volt nagyon mélyen lelkileg az elmúlt időszakban, de ennek ellenére is tudja, hogy ki kell tartania, hiszen nemsokára vége lesz ennek az egésznek, és újra visszatérhet a normális életébe. Ez a lehetőség most elérhető közelségbe is került. A lapunk birtokába jutott információk szerint Galambos Lajos és az ügyvédje újabb kérelemmel fordult a hatóságokhoz azt kérve, hogy házi őrizetben, ahogy a jogi nyelv mondja, reintegrációs őrizetben tölthesse le a büntetése visszalévő, 2 év négy hónapját. Úgy tudtuk, hogy a zenésznek most jó esélye volt a pozitív elbírálásra, bár a napokban is rossz hírt kapott: a tervek szerint június 20. körül végre hazaengedték volna, de a várakozásokkal ellentétben nem érkezett meg a határozat. Így Lajcsinak még mindig várnia kell...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.