Vége

Könnyek közt búcsúzott a TV2 szépsége: Pszichológushoz fogok menni ezután

Mona

Létrehozva: 2024.05.19.

A hét lány izgatottan várta az eredményhirdetést. Vasárnap este kiderült, kinek kell végleg búcsúznia a Next Top Model Hungary versenyéből és a tízmilliós fődíjtól.

A szokásosnál is feszültebb hangulatban áll a Next Top Model Hungary vasárnapi adásának eredményhirdetésén a zsűri elé a még versenyben lévő hét lány. Ördög Nóri azonban nem túl szívderítő híreket közölt a modellekkel, ami még nagyobb izgatottságot teremtett a stúdióban. Elmondta, hogy a különleges, az Erkel színház oldalán, 9 méter magasból induló catwalk feladat senkinek sem sikerült igazán jól. Ugyanis nem sikerült megvalósítaniuk azt, amit egyébként a külföldi országokban más lányoknak már igen, a levegőben egyensúlyozva.

Ördög Nóri
A Next Top Model Hungary műsorvezetője, Ördög Nóri érkezett a rossz hírrel (Fotó: TV2)

A Next Top Model Hungary kiesője hatalmas lehetőségtől esett el

A műsorvezető szembesítette őket azzal, hogy egy lány elesik attól a lehetőségtől, hogy ő legyen Magyarország következő topmodellje lesz, és aki hazaviheti a tízmillió forintos fődíj mellett az egyik legnagyobb hazai modellmenedzsmenttel kötött kétéves szerződést, azzal a modellügynökséggel, amely többek között Palvin Barbarát is képviseli. A győztes e mellett szerepelhet az egyik divatmagazin címlapján, és nem utolsósorban ő lesz az egyik hajápolási márka 2024-es magyar nagykövete.

Next Top Model Hungary zsűri
A zsűri ezúttal is nehezen hozta meg a döntését (Fotó: TV2)

Komoly vita alakult ki a zsűritagok között

Egyértelműen félelmet és izgalmat látok az arcotokon. Meg is értem, hogy miért. De akkor derítsük ki, ki az, aki a legjobban teljesített közületek. 

Elég komoly vita volt a zsűritagok között arról, hogy végül ki az, aki megérdemli a legjobbnak járó címet ezen a héten.

–  Egy olyan lány kapja, aki annak ellenére tudott jól teljesíteni, hogy komoly félelmeket kellett leküzdenie – mondta a műsorvezető.

Papp Gabi neve hangzott el elsőként, amit boldogsága és öröme ellenére, ő maga sem nagyon akart elhinni. Aki egyetlen hajszállal maradt le a legjobb címről ezen a héten, Jávori Lili. De szintén jól vette az akadályokat Czibolya Niki, Mészáros Lili és Vidéki Vivi. A leggyengébb teljesítményt ezúttal Csordás Cinti és Hawa nyújtotta, végül Hawa kapott újabb esélyt a zsűritől, így Cintinek kellett távoznia a versenyből. A lány csalódottan nyilatkozott a kieséséről.

Büszkén távozok, mert szerintem zseniális, hogy a top hétbe bekerültem, és nagyon szépen köszönöm, hogy ennyi esélyt kaptam. 

– Annyit mondták már a lányok, hogy túlélő vagyok, hogy már egy kicsit tényleg el is hittem, talán meg is nyerhetem. Viszont tényleg nem éreztem volna fairnek, ha valamelyik másik lány megy haza, hiszen valóban sokszor kaptam esélyt a bennmaradáshoz. (…) Nagyon sokszor kiközösítettek a lányok, sokan félreismertek engem, erre nem szeretnék emlékezni. Valószínűleg pszichológushoz is fogok menni ezután, innen is puszi neki. És mindent köszönök – mondta könnyeivel küszködve Cinti.

Csordás Cinti
Csordás Cinti úgy érzi, egy kissé megfáradt (Fotó: TV2)

Cinti nem tartja rossz modellnek magát

A zsűri sok jó és hasznos tanáccsal engedte útjára a lányt, elmondták, hogy nagyon sokat fejlődött, csak ezúttal a teljesítménye nem volt elég a továbbjutáshoz.

Merő Pétertől nagyon jól esett a dicséret, mert mindig tőle kaptam a legtöbb kritikát, örülök, hogy szóvá tették a fejlődésemet, mert én sem tartom rossz modellnek magam. Csak én is elfáradtam – ismerte be a lány.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek