
András és Petra a Házasság első látásra legmegosztóbb párja címre rászolgáltak az elmúlt hat hétben. Az állóvízen kívül minden jelzőt elbírt házasságuk. A kísérlet náluk már az esküvőn mondjuk úgy, megpecsételődött. A házasságuk a kísérlet ideje alatt egy elképesztő hullámvasút volt, de furcsa módon csak egyszer ment felfelé, onnantól halált megvető bátorsággal bírták a zuhanást lefelé, egyre lejjebb. De akkor, hogy lehet, hogy a forgatás után egy évvel, többször is együtt mutatkoztak, fotók is készültek róluk.
Már a műsor kezdetén ledöbbentek a nézők, amikor a férfi kijelentette, bár forró csókot váltottak az esküvőn: nem zsánere külsőre sem a felesége, a személyiségét meg hagyjuk is. A kísérlet során többször durván megalázta a nőt – akinek ujjára gyűrűt húzott – olykor a többiek előtt is. Végül a többi házaspárt is Petra ellen fordította Andris, és végül ők voltak azok, akik a nagy döntés előtt ki is szálltak a műsorból. Olyan szinten elmérgesedett köztük a helyzet, hogy viszonyból, egyenesen iszony lett, látni sem akarták egymást. Ehhez képest pár napja ölelkezős fotók láttak róluk napvilágot. Miután mindkettejükben ülepedtek a dolgok, leültek beszélgetni és András megtette amit sokan vártak tőle, bocsánatot kért Petrától.
Volt bocsánatkérés, volt bocsánatkérés többször is, ezt megtettem egyébként a socialös felületemen, nem azért mert a nézők felé szerettem volna bocsánatkérésemet tanúsítani, csak hát azért itt voltak elég kemény kommentek. Ez egy picit a nézők felé egy olyan tanítás, hogy igen, be kell tudni ismerni a hibákat, be kell tudni azt ismerni, hogy emberből vagyunk tehát képesek vagyunk a hibára
– mondta őszintén a Tények Plusz kamerája előtt Andris, majd azt is elárulta, legújabb dalát is volt felesége ihlette. Egy biztos, azok akik szurkoltak nekik illetve a pszichológusok is elégedettek lehetnek, hiszen András és Petra a kísérletben látottakat meghazudtoló módon támogatja egymást az élet minden területén.
– Igazából közösek a céljaink, úgyhogy jóban vagyunk. Biztosan fogtok még velünk együtt találkozni, erről a részéről nem is szeretnék többet mondani – árulta el rejtélyesen Petra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.