Zámbó Jimmy forog a sírjában! Ezt tették A király legnagyobb slágerével – videó

átdolgozás
PUBLIKÁLÁS: 2024. április 15. 09:00
Amióta tart a mesterséges intelligencia térhódítása, az internet népe mindent átvariáltat már vele. Zámbó Jimmy most biztosan forog a sírjában…

Vannak dalok, melyek annyira beleivódtak a néplélekbe, hogy még a tehetségkutatók szerkesztői is csak félve merik bedobni egy-egy műsorba. Nem úgy a félhomály rejtekében ülő, arctalan fotelhuszárok, akik mostanában, két kommentcsata között betolnak egy-egy legendás nótát a mesterséges intelligencia rendszerébe, hogy aztán valami egészen mást kapjanak, mint az eredeti dallamvilág, vagy üzenet. A Bors, most egy, illetve mindjárt kettő Zámbó Jimmy „átdolgozásba” is beleszaladt a TikTokon.

Zámbó Jimmy
Zámbó Jimmy biztosan nem akarta volna így hallani a legnagyobb slágerét. (Fotó: archív)

Zámbó Jimmy és a black metal

Mindkét műfajcserének a Bukott diák című dal esett áldozatul. Kezdjük azzal, amitől Zámbó Jimmynek bizonyosan megőszült volna a hajkoronája, és majdnem biztos, hogy nem is hagyná szó nélkül ezt a pokolbéli hangzásvilágot. Persze ízléssel vitatkozni nem lehet, így meglehet, hogy a black metal műfaj kedvelőinek bejön ez a fajta átváltozás, ennek ellenére is azt gondoljuk, hogy ez egy pici talán sok, vagy inkább sokk...

Ugyanezen TikTok-fiókban feltűnt még egy átdolgozás, ami már a sokkal lágyabb rock irányába tekerte el a hangzást. Ez talán nem is állt volna olyan távol Zámbó Jimmytől, mondhatni egészen jól illeszkedik az örökzöld slágerhez. 

És csak úgy összehasonlításképpen, hallgassuk meg az eredeti verziót is: az alábbi felvételen a király élőben énekelt. Talán van, amihez jobb nem nyúlni!

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.