Botrány

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

M. K.

Létrehozva: 2024.04.19.

Tovább fokozódik a feszültség a Házasság első látásra szereplői körül. Enci ezúttal élő bejelentkezésben fenyegette meg Andrist, hogy kitálal az igazságról.

A Házasság első látásra adásaiban minden epizódban egyre több konfliktus kerül előtérbe, ezúttal az Enci és Andris között történtek borzolták a kedélyeket.

Házasság első látásra Enci
Házasság első látásra: Enci bizonyítani tudja, hogy igaza van (Fotó: TV2)

Enikőnél úgy tűnik, betelt a pohár

Enci a legutóbbi adásban egy privát beszélgetés keretein belül fejtette ki Boginak, hogy nem egészen úgy történtek az események, ahogy az elsőre tűnik. 

Felvetődött, hogy felmenjek iszogatni. Nem ott aludni, csak iszogatásról volt szó. Nekem volt hol aludnom.

Enikő bevallotta, hogy valóban írt Andrisnak, mert vele beszélgetett a legtöbbet Petivel való kapcsolatáról, tévhit azonban, hogy ő kezdeményezett volna. Ennek alátámasztásaképpen Enikő TikTok-oldalán indított élő adást, ahol kijelentette, hogy aki beköveti őt, annak utána, ha kéri, privát üzenetben átküldi a bizonyítékokat, vagyis a komplett beszélgetésüket Andrissal. Az élő adásban volt olyan kommentelő, aki hazugnak nevezte a lányt, de ő erősködött, hogy nem csak írásos, hanem hangfelvételei is vannak, amik őt fogják igazolni. Ha Enci tényleg megteszi, amit ígért, az sok mindent megváltoztathat. 

Házasság első látásra Enci és Peti
Házasság első látásra: Enci és Peti házassága komoly mélypontra jutott (Fotó: TV2)

Mi vezetett idáig?

Enci és Peti házassága korántsem zökkenőmentes, egy korábbi adásban így nyilatkozott az ara: 

Valahogy tényleg máshogy állunk érzelmileg, és nem egyszerű. Próbálok már nem sírni, csak már nekem sem olyan egyszerű. Nem tudom, hogy hogy fog alakulni a mi sztorink, vagy a mi házasságunk, de azt gondolom, hogy tényleg ezt túlbeszéltük. Én a megoldáson szeretnék már gondolkodni

vallotta Enikő. Legfrissebb adásában már optimistább volt, jóleső érzésnek definiálta, hogy egy kicsit átadta az irányítást Petinek. 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek