Ezúttal is fontos szerepe lesz Lékai-Kiss Ramónának, hiszen a TV2-n hamarosan induló Hazatalálsz folytatásában továbbra is megformálhatja Trixit, az intézetben felnőtt lányt. A karaktere a nehéz múltja miatt többször szegett szabályt, hogy a „párja” kedvében járjon. Sokan azt gondolják, hogy a színésznő magánemberként áldott jó kislány volt – pedig valójában ő is szeretett borsot törni mások orra alá!
— Maradjunk annyiban, hogy kicsiként sokszor álltam sarokban, így Trixivel ebben is hasonlítunk.
Nem tagadom, előfordult párszor, hogy lógtam a suliból, és inkább a barátokkal töltöttem az időt. Volt olyan, hogy behívták a szüleimet, mert gondok voltak a magatartásommal, de aztán benőtt a fejem lágya
— kezdte Rami a hot! magazinnak.
Családcentrikus személynek ismerhetjük a műsorvezetőt, ez pedig nemcsak a férje és a kisfia, hanem a húga vonatkozásában is teljes mértékben igaz. Mindent megtenne értük, olyannyira, hogy a tíz évvel fiatalabb testvérénél, Debóránál nemcsak nővér-, de pótanyaszerepben is tündökölt.
— Szokták mondani, hogy akkor tud valaki igazán rosszcsont lenni, ha van egy bajtársa, ez pedig sokszor a saját testvére szokott lenni az embernek.
Van egy húgom, bár mire ő megszületett, én a tizedik születésnapomat ünnepeltem, így inkább pótanyuka voltam a számára, mintsem nővér.
De azért nem kellett minket félteni, rengetegszer rosszalkodtunk együtt, csibészkedtünk, csak sokszor kijött a generációs különbség.
Amikor én megkomolyodtam, ő akkor őrült meg, amikor én lettem vadóc, akkor ő húzta meg a határait, és egy időben nehezen találtuk meg az összhangot, de szerencsére mindig a földön tudtuk tartani a másikat. Most, hogy mindketten édesanyák vagyunk, próbálunk megfelelő időt együtt tölteni, és néha csibészkedni
— tette hozzá nevetve az édesanya.
Színésznőként ritkábban láthatjuk a képernyőn, pedig annak idején egy napi sorozat miatt ismerte meg az ország. Így igazi felüdülés, hogy ismét abban a szerepében lubickolhat, amit igazán élvez. Emellett a karaktere egy kicsit hasonlóan érez, mint ő, ezzel pedig Rami teljes mértékben tud azonosulni.
— Trixi, az általam megformált karakter egy nagyon érzelgős csaj, aki valahol legbelül csak arra vágyik, hogy szeressék. Nem is akárki, hanem a szerelme, Raja, akit Jaskó Bálint alakít. Mindketten gyermekotthonban nőttek fel, a karakterem pedig vakon követte Raját, és mindent elkövetett, hogy a kedvében járjon. Most felelősséget kell vállalnia a születendő babájáért; ez egy új helyzet Trixi életében, előtörnek belőle az anyai érzések.
Itt szerettem meg igazán, hisz ő is bármit megtenne a gyermekéért, de ez már legyen a második évad titka.
Lékai-Kiss Ramóna számára a sport szerves része a hétköznapoknak. Ha teheti, futással szellőzteti ki a fejét és tartja karban a testét, de más mozgásformák sem állnak távol tőle.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.