Szendy Szilvi: „Egyszerűen elment a hangom”

Szendy Szilvi Kecelen járt általános iskolába, Baján szakközépiskolában érettségizett, majd elvégezte az Operettszínház stúdióját. 1998-tól a teátrum szubrettje. A férje Lőcsei Jenő táncművész, a fiuk, Jenci egyetemista.

Említetted, hogy a szakdolgozatodat írod. Hová jársz?

– A Károli Gáspár Református Egyetem színháztudomány mesterképzési szakán vagyok végzős. A szakdolgozatom témája Szerepkör és műfajiság Lehoczky Zsuzsa pályájának tükrében. Már majdnem kész, de hiába elégedettek a konzulenseim, ha én még nem.

Egész eddigi életedben tanultál – kezdve Kecellel, a szülővárosoddal.

– Ott jártam ének-zene tagozatos általános iskolába. Nagyon szerettem énekelni. Jóval később derült ki, hogy volt egy velem született rendellenesség a torkomban. Azzal járt, hogy egyszerűen elment a hangom. Előfordult, hogy elkezdtem egy előadást, és Peller Anna fejezte be a szerepemet. Jártam orvostól orvosig, belenéztek a torkomba, és nem tudtak segíteni. Majd géppel vizsgáltak meg. Végül Hacki Tamás professzorhoz kerültem. Megműtöttek, és járok is az ő tanácsára egy magánénekes-logopédushoz. Mindig énekeltem, de középiskolás koromban más irányt vettem: Baján érettségiztem a Türr István Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskolában. Közben elkezdett hiányozni a zene, és beiratkoztam a tanárképzős Vígh Laci bácsihoz zeneelméletre. Színpadról nem is gondolkodtam: zongoráztam, az összhangzattan érdekelt. Jelentkeztem a szegedi zeneművészeti főiskolára. Nem vettek fel.

„Pösze kis fruska voltam”

Véletlenül lett belőled szubrett?

– Egy ideig tengtem-lengtem, majd elutaztam nyaralni Pestre a nagybácsimhoz. A vonaton elkezdtem beszélgetni egy lánnyal, aki elmondta, hogy a Fővárosi Operettszínház zenés színészképző stúdiójába jár. Színházban sem nagyon voltunk, operetteket sem sokat ismertem, de amikor a lány javaslatára elmentem Domonkos Zsuzsához, és elkezdte játszani a Ringó vállú csengeri violámat, rájöttem, hogy én ezt sokszor hallottam. Nálunk mindig szólt a rádió, a nagymamának még magnója is volt. Zsuzsa elküldött felvételire a stúdióba – Alföldi Robi azóta emlegeti, milyen pösze kis fruska voltam. „Szvetnyik Szilvia vagyok” – ez az eredeti nevem, Kero tanácsára lettem Szendy –, így mutatkoztam be. A harmadik forduló végén a felvételiztető Szinetár Miklós azt mondta: „Itt a következő szubrett!” Én meg a szót sem hallottam addig.

Hogy folytatódott a pesti életed?

– Albérletet kellett keresni és tanulni. Mindenkinek, akit felvettek, volt előképzettsége gyerekszínészként vagy Földessy Margithoz járt. Én meg a naiv vidéki kislány voltam. Édesanyám otthon volt velem meg az öcsémmel, kalocsai riseliős hímzéseket készített, nagymama a pécsi kesztyűgyárnak varrt, édesapa ezermester volt. Senkinek nem volt köze a színházhoz. Peller Karcsival együtt bújtuk a kottatárat, erőltettem a lábamat a balettmesternél. Három év után végeztem, megkaptam a színész II., később a színész I. besorolást.

Nem is akartál jelentkezni a Színművészetire?

– Siménfalvy Ágota barátnőm, akivel együtt végeztük a Stúdiót, a Szirtes Tamás–Léner Péter-osztályba járt, ahová én is próbálkoztam. Szirtes tanár úr azt mondta, én már egy szubrett vagyok, lesz nekem feladatom az Operettszínházban. Megsértődtem – többet nem jelentkeztem.

Később lett egyetemi diplomád a Színművészetin, drámainstruktor szakon. Csak azért is jelentkeztél?

– A színházban a közalkalmazottak bizonyos százalékának szükséges volt a diploma. És nagyon sokat kaptam: Radnai Annamáriával Csehovot elemeztünk, Karsai György ókori görög dráma órái nagy élményt jelentettek, Györei Zsolttól magyar drámaelméletet tanultunk. Drámákat fogok elemezni – határoztam el, és a könyvespolcom az ötszörösére nőtt.

„Szinetár Dóra a drukkerünk volt”

Időközben pedig te voltál az Operettszínház szubrettje: Stázi a Csárdáskirálynőben, Liza a Marica grófnőben, a Koldusopera Lucyje. Az Operettszínháznak köszönheted a férjedet is.

– Lőcsei Jenő hazajött Németországból, az Operaház után a Operettszínházhoz szerződött. A Marica grófnőt ő koreografálta, így ismerkedtünk meg, így szerettünk egymásba. A színházban Szinetár Dórával nagyon jóban voltunk – fogalmam sem volt róla, hogy ő Jenő előző felesége! Csak annyit tudtam, hogy annak idején hozzáment egy idősebb férfihoz, aztán elvált.

Egyidősek vagytok, így te is egy idősebb férfihoz mentél hozzá.

A ti gyereketekről, Jenciről korábban elmondtad, hogy Asperger-szindrómás.

– Az Asperger-szindrómások többnyire nagyon intelligensek, magas IQ-júak. Jenci gyerekként felnőtt társaságban érezte jól magát, de ma már együtt van a korosztályával. Már egyetemista, az ELTE-re jár történelem szakra.

A szubrett szerepkör mellett mindig vágytál valami másra, prózai szerepekre is. Nem hívtak soha más színházak?

– Úgy gondolták, a helyemen vagyok. Épp ezért volt különleges a találkozás a Nine musicallel és a rendezővel, Balázs Zoltánnal. Ő már az első napon tudta mindenkinek a nevét – és nem csak a színészekét. Mindenkihez volt-van egy jó mondata. Biztos vagyok benne, hogy ha külföldön élne, világszínvonalúnak tartanák a rendezői tehetségét. Ami a mást játszást illeti, az Art Színtéren benne vagyok két előadásban is. Agnieszka Osiecka Ő meg ő című darabja különleges élmény Kerényi Miklós Máté és az én számomra is – meg a közönségnek. Két ember ül a vonaton, és elmeséli az életét. Eljött megnézni egy házaspár, épp válófélben voltak. Egyszer csak kaptam egy üzenetet: „Nem válunk”. Mindig ilyesmire vágytam, egész pályám alatt.